Február 16-án csütörtökön kezdődik, és vasárnap ér véget a 29er Európa-kupa-sorozat első versenye a spanyolországi Port Balís előtti vízterületen, eddig 17 nemzet 130 párosa adta le a nevezését. Németország és Svájc után a magyar a legnépesebb csapat. Nem véletlenül: a hajóosztály házatáján páratlanul sikeres szakmai munka folyik évek óta, köszönhetően elsősorban a fiataloknak, kiváló edzőiknek és áldozatkész szüleiknek.

Tavaly a magyar párosok hihetetlenül magasra tették a mércét, az Európa-kupa-sorozat őszi zárásakor három aranyat és egy bronzérmet hoztak haza a 327 egységet megmozgató versenyek után, négy hajónk végzett az abszolút első tízben.

Kis-Szölgyémi Soma és Juhász Sámuel (Kereked) U17 fiú Európa-kupa-győztes, Juhász Emília és Lacza Boróka (Kereked) abszolút női győztes, Fehér Boróka és Fehér Szonja (Kereked) U17 lány győztes, Kis-Szölgyémi Luca és Ugron Hanga (Kereked) az abszolút női bronzérmes volt tavaly.

Mindannyian ott lesznek az idei EK szezonnyitón. A verseny hivatalos weboldala külön is megemlítette a résztvevők között a Kis-Szölgyémi-Juhász párost, ők az osztály U17 világbajnokai.

Az abszolút kategóriában jeleskedő Tóth Attila-Borda Levente páros (Spartacus) tavaly az Európa-kupa-sorozatban ötödik lett, ők a hajóosztály országos bajnokai.

Négy nap alatt 16 futamot terveznek a rendezők. Óriási csata várható a nemzetközi mezőnyön belül, de a magyar csapat berkein belül is garantálható a presztízsharc.

A verseny az időjárás-előrejelzés szerint túlnyomórészt gyenge szeles lesz, a nappali 12-13 fokos hőmérséklet szinte állandó lesz a hétvége folyamán. Csütörtökre délies, péntekre északias, de mindkét nap 2 m/s körüli, szombatra 4 m/s erősségű nyugati, vasárnapra, a verseny zárónapjára 6-7 m/s (11-12 csomós) nyugati szelet ígérnek a meteorológusok derült égbolt mellett.

 

Nevezési lista: http://cnelbalis.sailti.com/en/default/races/race-inscriptions/text/medsailing-2023-eurocup-1-en

 

Kép: Laura Carrau fotói Port Balís előtt, a tavalyi 29er világbajnokságon készültek.

 

visyla