A versenyzéshez szükséges sportorvosi igazoláshoz szükséges információkról cikkünkben részletesen szó lesz, de előbb a Magyar Vitorlás Szövetséghez érkezett észrevételek miatt érdemes kitérni arra, hogy a VIHAR-ban hogyan jelenik meg az igazolás. 

Több versenyző is jelezte, hogy bár még érvényben volt a korábbi igazolása, elmentek sportorvoshoz, de az új igazolás lejárati dátuma nem jelent meg a VIHAR-ban, hanem a régié volt feltüntetve. Ennek az az oka, hogy amíg a régi igazolás érvényes, addig a VIHAR azt mutatja. Amint lejár, magától frissít a rendszer és onnantól a meglévő új igazolásban szereplő dátum lesz látható. 

Mit kell tenni a sportorvosi igazolásért? 

A jogszabályi előírások szerint csak sportorvos által kiállított vagy a vonatkozó - 215/2004 kormányrendeletben -  meghatározott előírásoknak megfelelő háziorvosok jogosultak sportorvosi igazolás kiállítására. A sportorvosi igazolás ovális pecséttel is el van látva. A vizsgálatot követően hívja fel az orvos figyelmét, hogy az igazolást rögzítse az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) központi rendszerébe, a dokumentum rögzítése az alábbi linken keresztül ellenőrizhető.

A VIHAR rendszer kommunikál az OSEI rendszerével. Amennyiben a sportorvosi igazolást a sportág megjelölésével az OSEI rendszerében rögzítették, az igazolás tényét a VIHAR automatikusan átveszi, így a dokumentum VIHAR-ba történő feltöltésére nincs szükség. Abban az esetben, ha több sportághoz kéri orvosi igazolását, mindenképp jelezze az igazolás kiállításakor, hogy minden sportágat rögzítsen a vizsgálatot végző orvos.

Ha valakinek kétségei vannak, hogy van-e érvényes sportorvosi engedélye (igazolása), akkor a következő linken ellenőrizheti:

https://online.osei.hu/engedely-ellenorzes/

Sportorvosi rendelők listája ezen a linken található:

https://osei.hu/orszagos-sportorvosi-halozat/rendeloink.html

A sportorvosi vizsgálatra időpontot pedig az OSEI honlapján, ezen a linken lehet foglalni: 

https://online.osei.hu/sportorvosi-rendelok

Szerző: Csernátony Csaba

Fotó: OSEI