Fotó forrása: Hello Keszthely

A Pünkösd vasárnapján 10:00-kor kezdődő gyermeknapi programon több állomásos vitorlás-pecsétgyűjtő játék várja a fiatalokat a Zenepavilon előtti téren. A résztvevők egyebek mellett vitorlásszimulátoron, mentőmellénypróbán, csomózófalon, valamint vitorlás kvízen mutathatják meg tudásukat. A jutalom nem marad el, ugyanis az állomásokon lévő feladatokat teljesítők részt vehetnek a 13:00 – 16:00 között zajló „Szállj Vízre!” kihívásban, ahol testközelből ismerkedhetnek meg vitorlázással, kipróbálhatják élesben a hajókat valamint más vízisporteszközöket.

„Nagy örömmel fogadtuk el Keszthely Városának meghívását, mely szerint vegyünk részt  az idei gyermeknapi programon. Fontosnak tartom, hogy minél több fiatallal ismertessük meg a vitorlázás, valamint a vízenjárás örömét, s mindezt tehetjük ezen a napon játékos formában. De a játék mellett kiemelném az edukációt is, hiszen ezeken a megállópontokon olyan hasznos ismeretekre tehetnek szert a gyerekek, mint például mozgás egy vitorlásban, elengedhetetlen csomók megkötése vagy éppen a mentőmellény helyes viselése. Segítségünkre lesznek a nap folyamán a Keszthelyi Yacht Club növendékei valamint edzői, ugyanis az ő koordinálásukkal és szakértelmükkel szállnak majd vízre a legbátrabbak.” -mondta Szépvölgyi István a Magyar Vitorlás Akadémia ügyvezetője.

Fotó forrása: Szántó Áron

Keszthely városában az idei esztendő programjai nem nélkülözik az aktivitást. Manninger Jenő polgármester szerint elengedhetetlen együtt kezelni a történelmi látnivalókat, a Festetics-örökséget valamint a város és a Balaton-part által nyújtott aktív szabadidősport lehetőségeket, hogy a keszthelyiek, valamint a térségbe látogatók minél sokrétűbb programok közül választhassanak.

„Az idei évben különös hangsúlyt fektetünk itt Keszthelyen az aktív programokra. Büszkék vagyunk arra, hogy vendégül láthattuk a Tour De Hongrie mezőnyét, így a keszthelyiek és városunk vendégei testközelből láthatták a kerékpáros sport legjobbjait. Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy az aktivitásokba még inkább bevonjuk a Balaton-partját, éppen ezért örülök, hogy az idei gyermeknap rendhagyó lesz, és elsősorban az aktív, vízisportokhoz, ezen belül is hangsúlyosan a vitorlázáshoz kötődik majd.”

Fotó forrása: Szántó Áron

A szervezők több meglepetéssel is készülnek a gyerekeknek. A megállópontokon az összes pecsétet megszerző, 14 éves kor alatti gyerekek egyszeri alkalommal díjmentesen vehetik igénybe az óriáskereket. Mindemellett a vitorlás pecsételő játékon legalább egy állomást teljesítők szakképzett edzők segítségével, motorcsónakos kísérettel próbálhatják ki a vitorlázást.  A Keszthelyi Vízipark és Vízisport Központ nyíltnapot tart majd Paksy Tímea világ- és Európa-bajnok kajakossal. Lehetőség nyílik  vízi sporteszközök kipróbálására a Vízisport Központ munkatársainak segítségével, valamint Sárkányhajó szelfi is várja majd a fiatalokat.

Fotó forrása: Hello Keszthely

A nap folyamán a Zenepavilonban  a Goldmark Károly Művelődési Központ és Könyvtár közreműködésével  a Hahota Gyermekszínház – Brémai Muzsikusok darabját láthatja majd a közönség, valamint gyermekkoncertet ad a Csili Csalamádé Együttes. Az érdeklődők megtekinthetik a GKMKK Jazz balett bemutatóját, valamint a Keszthelyi Kötélugrók produkcióját.

Szöveg forrása: https://vitorlazzitthon.hu/