A negyedik versenynap reggel parti halasztással indult, a szélviszonyok csak délután 16:00 órakor tették lehetővé a futamrendezést. A futam U lobogóval indult 6-7 csomós nyugati szélben, mindössze egy korai rajtos egységgel. Az Eb negyedik futamán az első bójavételnél a német Stefan Karsunke (Schwere Jungs), a magyar Sallai Gábor (iJroncat) és az ír Cillian Dickson (Headcase) volt a sorrend, mely a befutónál ír, német és magyar befutó sorrendre módosult. A negyedik helyen a Tomai Balázs kormányozta JBond, míg az ötödik a német Hauke KRUESS kormányozta Pfau lett.

Az Eb összesen ötödik futama első rajtját általános visszahívás követte, így a rendezőség fekete lobogóval rajtoltatta el második próbálkozásra a mezőnyt. A délután folyamán korábban felépült 6-7 csomós átlagszél az 5. futam folyamán jelentősen lecsökkent, ezért a rendezőség a pályarövidítés mellett döntött és befuttatta a 2. kreutz bójánál a mezőnyt. A legyengült szélben az 5. futam befutója a következőképpen alakult. Az ír Headcase csapat érkezett be elsőnek, őket az olasz Ignazio Bonanno kormányozta La Superba követte, harmadikként pedig a Litkey Farkas kormányozta El Nino futott be.

Nagyon szoros a dobogóért folytatott küzdelem; az élen levő csapatok között mindössze néhány pontos különbség van csak, így az európa-bajnoki cím minden bizonnyal az utolsó napon fog eldőlni.

 

A jelenleg második helyen álló Stefan KARSUNKE elégedett lehet az egyébként nagyobb szélhez szokott csapatával, ugyanis tegnap úgy nyilatkozott, hogy a „Célunk az első 5-ben végezni, és akkor már elégedettek leszünk. Ez nem a mi szelünk, de mindent megteszünk, hogy elöl végezzünk.”

 

Az utolsó versenynapon, augusztus 27-én 14:00 óráig indíthat rajtot a rendezőség, mindenki bizakodik, hogy lesz alkalma még vitorlázni.

 

https://www.sailwave.com/results/sailingbyc/j24_ec_2023.htm