Ha egy kicsit elmerülünk a számokban, már önmagában a 258 hajó egy óriási rekord a mezőny életében, de mindezt három pályán és hat csoportban levitorlázni is kihívás volt. A 28 nemzet indulóiból a németek voltak a legtöbben, 58 hajóval.
Minden pályának más adottságai voltak, parthoz közelitől a messzebbik, a lapos víztől a hullámos és áramlással teliig. Tehát minden nap egy új kihívás volt a gyerekek számára.
Az aranycsoport 18 futamot vitorlázott, az ezüst 16, a többi 15 futamot vitorlázott. Ebből 9 futam selejtező, a többi csoportnak megfelelő döntő futam.
Úgy gondolom, a selejtező futamokat nagyon jól teljesítette a csapat és a végén ezek a számok számítottak igazán. Három hajó került az aranycsoportba és egy az ezüstbe, ami kiváló eredmény. Még magunk is néha belefeledkezünk, hogy egy ezüst csoport is milyen értékkel bír, (hiszen hat csoportnál az aranyban lenni 16,6% belüli eredmény, ezüstben pedig 33,3 %-on belüli vitorlázást jelent).
A döntő futamoknál már az eredményeket nem adták ingyen. Gyönyörű harcokat láttunk, a lehetőség igazán motiválta a csapatot.
Nézzük a gyerekek oldaláról:
3️⃣3️⃣0️⃣2️⃣ Lange Péter és Lange Richárd:
Nagyon erősen kezdtek már a selejtezőkben mentek egy második helyet, sajnos egy óvás megnehezíttette az aranycsoportba kerülést, de új célok mentén hajtottak tovább. Csoportjuk döntő futamaikban sikerült egy futamot megnyerni.
Az összetett: 55. helyen végeztek, ezüst csoportjuk 9. helyén. (21,3 %)
2️⃣7️⃣7️⃣0️⃣ Juhász Emília és Lacza Boróka:
Miliék az elején még döcögtek, a jó és rossz futamok felváltva jöttek, de a korai rajtjuk lökte át őket a jó irányba és folyamatos 10-en belüli eredményük az arany csoportba vitte őket. A selejtezőben kétszer tudtak 3.-ak lenni. Az arany csoportba való bejutás kicsit sok energiát vett el tőlük, ami talán annak tudható be, hogy idén érettségiztek, és jóval kevesebb óraszámmal vágtak neki a VB-nek. Még a döntőben sikerült egy 6. hely, de a folyamatosan erősödő szél a verseny vége felé már nem könnyítette meg a dolgukat.
Összetett 41. helyen végeztek, arany csoportban. (15,9%)
3️⃣2️⃣2️⃣7️⃣ Fehér Boróka és Fehér Szonja:
A selejtezőben 9 futamból hatban 1-7-ben vitorláztak, nekik sikerült a csapatban futamot nyerni. Szolid magabiztos futamok, amik kellettek a végéhez. A döntőben már nagyobb volt a szórás, kissé önmagukkal is küzdve hajtottak, és sikerült a női kategória legjobbjaként Világbajnoki címet szerezni!!! 🥇
Összetett: 18. helyen végeztek, aranycsoportban. (6,9%)
3️⃣3️⃣5️⃣2️⃣ Kis-Szölgyémi Soma és Juhász András Sámuel:
Hihetetlen összeszedettséggel érkeztek meg Aarhusba. A selejtezőben 4x vitorláztak top6-ban. Egy korai rajt árnyékolta a selejtezőjüket, de magabiztosan kerültek az aranycsoportba. Top25ös számért érkeztek a versenyre, így ennek tudatában hajtottak a végéig. A döntőkben sikerült egy 3. hely. Az utolsó napi rendezői döntések és a szélsőséges időjárási körülmények őket is próbára tették.
Összetett: 12. helyen végeztek, az aranycsoportban. (4,6%)

Nehéz szavakat találni, hogy milyen büszkén jöttünk haza!
Történelmi pillanatokat élhettünk át, és jó volt hallani a himnuszunkat.

Fehér Boró és Szonja az első magyar női 29er skiff világbajnok, emellett az első számot hozó top25ös női magyar páros.


Soma és Samu az el balisi VB u17 világbajnoki címükkel 10-es rajtszámot hozott haza. Magyar egységként pedig ők az elsők, akiknek duplázni tudtak a mostani 12. hellyel. Ők lettek az idei legeredményesebb magyarok a versenyen.

Az magyar 29er osztály történetében tehát először sikerült 2 hajónak is számot hozni, tehát top 25-ben végezni. A hazánkat képviselő 6 hajó egység pontjaikkal pedig a 28 országgal résztvevő világbajnokság 4. helyén végzett a nemzetek harcában.

Jó volt tehát magyarnak lenni!
A csapat nevében is gratulálunk az olimpikonjainknak. Olimpiai vitorlázásukkal rengeteg energiát adtak a mostani világbajnokságunkhoz.🇭🇺⛵️
Hajrá Alsóörs!
Déni
Gratulálunk Boró-Szoni, Mili-Boró, Soma-Samu, Peti-Ricsi 🩵👏