A Balatonfüredi Yacht Club által rendezett és a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Sportügynökség nonprofit Zrt. támogatásával megvalósult versenyen szeptember 19-én, csütörtökön igazi őszi, napsütéses időben, friss 12-15 csomós szélben mind a négy tervezett futamot sikerült megrendezni, tehát már érvényes az országos bajnokság. A 29er szkiff osztálynak Európa-kupa verseny (a tizenháromból az utolsó előtti, tizenkettedik...) és országos bajnokság, a szombaton csatlakozó Nacra 15-ös katamaránoknak ranglista verseny a High Performance Grand Prix névre hallgató regatta.

Jó látni, hogy a 21 hajós nemzetközi mezőnyben kiválóan szerepelnek a magyarok: az első nap után az abszolút lista első hat helyezettje közé nem fért be külföldi egység. A  pénteki második napra is kifejezetten jó északkeleti szelet jeleznek előre a meteorológusok. 

A versenyről a BYC honlapján is olvashatóak friss hírek (byc.hu), az első versenynapról egyebek közt ezt írják: 

Négy nemzet vitorlázói – 10 cseh, 8 magyar, 2 szlovák, 1 szlovén – alkotják a mezőnyt. Minden futamban jelentős különbség alakult ki a versenyzők között. A másodikban előfordult, hogy ugyanakkor vette a krajcbóját az utolsó páros mikor a győztes célba ért. Jól szerepelnek a helyi viszonyokat jól ismerő hazai versenyzők, akik abszolútban az első hat helyet foglalják el. Legegyenletesebben a Lange testvérek és a Juhász Emília – Lacza Boróka páros vitorláztak, pontegyenlőséggel összetettben ők vezetik a táblázatot. És nyilván ők az elsők a fiúk, illetve a lányok mezőnyében. Az U17 korosztályban a cseh Karolína Lojková – Petr Pelnář vegyes-páros áll az élen, a fiúknál a szlovák Oliver Brestovský – Tomáš Babinčák kettős vezet, a lányok mezőnyében a szlovén Lana Al-Dilaimi – Sara Ratosa várja élről a holnapi folytatást.

A négynapos regattán összesen 14 futamot terveznek a rendezők. Két pályán versenyeznek majd a vitorlázók, négy országból érkezett közel hetven versenyzővel. Szeptember 20-án és 21-én, pénteken és szombaton este a BYC idén megújult büféjének együttműködésével, a tető alatti rendezvényközpontban látjuk vendégül a versenyzőket és edzőiket egy-egy közös vacsorára. Az idei High Performance Grand Prix egyik együttműködő partnere a Vadnai Bros. A versenyzők egyebek közt egy-egy praktikus színes csigát kapnak ajándékba, amelyet hajójukon fel tudnak használni.

Eredmények: https://www.sailwave.com/results/sailingbyc/hp-gp-29er_2024.htm

Kép: Szántó Áron

visyla