A tavalyi nagy sikerű verseny után idén újra nemzetközi vitorlásélet pezsdíti fel Balatonmáriafürdőt, amely ezúttal az O’pen Skiff Eurochallenge második fordulójának lesz a házigazdája. A 2025-ös Európa Kupa-sorozatot négy helyszínen – Szardínia, Magyarország, Lengyelország és Spanyolország – rendezik meg, a házigazdákat pályázat útján választotta ki a nemzetközi osztályszövetség. A magyarországi helyszínt az előző év kiemelkedően sikeres lebonyolítása alapján már tavaly újra kijelölték az osztály nemzetközi vezetői.

Hét országból több mint nyolcvan versenyző érkezik, akik a Balaton nyugati medencéjében szállnak vízre az itthon is egyre népszerűbb ifjúsági hajóosztályban.

Olaszországból, Lengyelországból, Németországból, Franciaországból, valamint az Egyesült Államokból és Indiából is képviseltetik magukat a regattán a fiatal vitorlázók – magyar színekben 12 versenyző indul a versenyen.

„Az elmúlt hónapok szervezőmunkájának és elkötelezett támogatóinknak köszönhetően olyan versenyt tudunk megvalósítani, amely nem csak sportértékében jelentős, hanem a parti programok révén is maradandó élményt kínál a résztvevőknek. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hozzánk érkező vitorlázók egy színvonalas regattán vehessenek részt, és a lehetőségekhez mérten megismerjék hazánkat is” – mondta Tósokyné Cserép Andrea, a házigazda Balatonmáriafürdői Vízisport Egyesület elnöke.

2025. május 29-én hajófelméréssel és edzésekkel kezdődik a rendezvény, ezt követően három versenynapon át összesen kilenc futamot terveznek a rendezők a Balatonmáriafürdő előtti vízterületen. A napi eseményekről és eredményekről a Hunsail.hu-n és a Magyar Vitorlás Szövetség Facebook oldalán is beszámolunk majd.

További információ:

https://mvszhirdetotabla.hu/open-skiff-europa-kupa-2025

web: www.bmfvse.hu

Facebook: https://www.facebook.com/bmfvse

e-mail: bmfvse@bmfvse.hu