Zaklatott Európa-bajnokságot teljesített az európai finnes elit – benne 8 magyar nevezővel – a lengyelországi Gdyniában: a bajnokság öt versenynapja során mindössze hat érvényes futamot sikerült befuttatni – a versenyt összesen 10 futamra írták ki.
A 17 országot képviselő 98 finnes vitorlázó a bajnokság első és második napján 3 érvényes futamot futott összességében 6-14 csomós északi szélben. A következő két napon a eleve lehalt északkeletiben próbálkozott Michal Jodlowski rendező, de kevés sikerrel – azaz nulla érvényes futammal. Majd megérkezett a trópusi időjárás, ami hozta magával a hektikus, délire fordult gyenge szelet is, így a következő két nap mérlege két érvénytelenített futamkezdemény. A nehéz körülmények mellett a mezőny a rendező működésével sem volt maradéktalanul elégedett, s ezt nem is rejtették véka alá, így aztán „lázadásig” vitték a dolgot, azaz az egyik – szerintük reménytelennek tűnő, így értelmetlen – próbálkozás során kollektíve nem jelentek meg a D (Delta) lobogó bemutatása ellenére sem a versenyterületen.
2026 Open Finn Europeans
A verseny utolsó napján, szombaton extrém program keretében reggel 6:45-kor rajtolt az aznapi első – sorrendben a negyedik – futam, majd utána még kettőt teljesített a mezőny a hektikus irányú, de a vártnál némiképp frissebb 7-13 csomós déli áramlásban. Ezen a napon a szó legszorosabb értelmében pörögtek a rajtok, kis pályákat tűzött az Eb-ért, majd a kiesőért küzdő rendező - 30 fokok jobbra-balra nem számítottak, a befuttatás volt a lényeg. Ez a nap aztán némiképp át is rendezte az élcsoport viszonyait.
2026 Open Finn Europeans
„Borzasztó volt, rendszeresen beütöttek 40 fokos szélfordulók, durva leállások a pálya egyik vagy másik oldalán, ezekkel nem nagyon lehetett mit kezdeni, sem a tapasztalatok, sem a logika nem működtek– értékelt Pallay Tibor (THE-YKA) – aki friss osztrák bajnokként érkezett az Eb-re.” „Úgy jöttem, hogy az első 15-ben szeretnék végezni, az első futam után többre vágytam, de sajnos nem sikerült konzekvensen vitorlázni. Most ez a 14. helyhez volt elég, nem vagyok elégedetlen.”
2026 Open Finn Europeans
Az utolsó napon elért kitűnő eredményeivel (2. és 12. helyezések) jött be a 7. helyre Lukáts Ákos, Haidekker Elemér (3. és 7.) pedig a 8-ra.
Nagyon jól indította az Eb-t Kasier Kristóf (MVM), rögtön az első futamban a harmadik helyen ért célba – ahol Pallay másodikként -, ám egy hasonlóan kitűnő (2.) pozíciót bukott el a következőben korai rajt miatt. Később még elért egy 2., majd 10. és 11. helyeket is, de beütött 46., amit már nem tudott kiejteni. Nem volt szerencséje a korábban, 2024-ben Eb-bronzérmet nyert magyar finnesnek, mindkét érvénytelenített futamban egészen a mezőny elején állt, az egyikben vezető pozícióban.
Az Európa-bajnokságot annak ellenére némi meglepetésre a holland Martijn van Muyden nyerte, hogy jellemzően a legjobb 10-12 között szerepel. A címvédő francia Valerian Lebrun az utolsó napon két futamot is nyert, így egyetlen pont hátránnyal beért a második helyre, míg a szintén holland Peter Peet lett a harmadik. A lengyel Michał Krasodomski a negyedik helyen végzett, és megnyerte az U29-es Európa-bajnokságot.
2026 Open Finn Europeans
A magyar finnesek jól teljesítettek a rendkívül nehéz körülmények között, a benevezett 8 versenyző (egy közülük végül nem állt rajthoz) közül öten is tudtak a legjobb 5 között végezni futamban, az első tízben végig tartózkodott magyar vitorlázó, négyen pedig az első 15 között zárták az Európa-bajnokságot.
A magyar versenyzők eredményei:
7. Lukáts Ákos (Sirály VSC)
8. Haidekker Elemér (ASE)
12. Kaiser Kristóf (ASE)
14. Pallay Tibor (THE-YKA)
31. Kántor Zsigmond (THE-YKA)
59. Rácz Bence (THE-YKA) - U29-ben 6.
62. Haidekker Péter (ASE)
97. Szűcs Balázs (THE-YKA)
A részletes eredményeket itt lehet nézni.
