A verseny programja évek óta változatlan: szombaton 15 órakor kormányosértekezlet és parti színvonalas állófogadás várja a résztvevőket a Spartacus telepen, a rajt szombaton 18 órakor lesz Balatonföldvár előtt, a versenytáv Földvár-Györök-Földvár, a limit vasárnap 14 óra, a díjkiosztó vasárnap 15 órakor lesz, koccintással és némi harapnivalóval, szintén a Spariban.

Átlagos sebességű vitorlások számára a verseny java éjszaka zajlik, izgalmas edzési lehetőséget jelent ez a Kékszalag éjszakai szakaszára. Lehet gyakorolni a hajóvezetést sötétben, ellenőrizni a világítást, a műszereket, navigálni a parti fények segítségével, ráadásként pedig átélni egy csodás naplementét és esetleg még a napfelkeltét is…

Az idén kilencedik alkalommal rendezi meg a Spartacus VE az Ezüst szalagot, minden év, minden történet más.

Az első ilyen éjszakai túraversenyen, 2018-ban az RSM2 modifikált AC45-ös katamarán nyert, Vándor Róbert kormányzásával, ők az erős északnyugati szélben mindössze 3 óra 4 perc (!) alatt tették meg a Földvár-Györök-Földvár távot. Ez a verseny pillanatnyilag érvényes időrekordja!

Egy évre rá, 2019-ben a New Black Jack Décision 35-ös katamarán győzött, a tízszeres világbajnok Roland Gaeblerrel a kormánynál, nekik a gyenge szélben az előző évinél percre pontosan öt órával több idő kellett a táv teljesítéséhez…

2020-ban ugyancsak a gyenge, forgolódó szél tette próbára a mezőnyt, a győztes Diószegi Zoltán, Székely András, Hunfalvy Csaba és Antal Gábor csapatnak közel tíz és fél óra kellett a versenytáv végigvitorlázásához az IRF nevű Ventilo 28-as katamarán fedélzetén. Ez volt az első hivatalos vitorlásverseny a Balatonon a COVID zárlat után!

2021-ben izgalmas, bonyolult versenyen győzött az MKB-Prospex katamarán, Kaiser Kristóf és csapata 5 óra 2 perc 26 másodperc alatt tették meg a versenytávot. Mindössze 1 perc 16 másodperccel utánuk jött be másodikként az RSM modifikált AC 45-ös többtestű, Vándor Róbertékkel. Harmadik a New Black Jack lett, Nagy R. Attilával, ők négy perccel maradtak le az első helyezettől. Hihetetlenül szoros volt befutó a légvonalban is mintegy 80 kilométeres távon!

2022-ben változatos szélviszonyok között nyert Virág Flóra és csapata a Team Kaáli Décision 35-ös katamaránnal (ez az ex New Black Jack, tehát ez volt a hajó második győzelme…), a rajtnál viharos északi fújt, ez később leállt, izgalmassá téve a versenyt, majd később ismét visszaerősödött, a győztes hajó 3 óra 37 perc 1 másodperc alatt ért körbe.

2023-ban Kaiser Kristóf és csapata duplázott, ezúttal a Prospex-Delta katamaránnal 6 óra 15 perc 53 másodperc alatt értek be. A szél gyenge és roppant változatos volt: fújt keleti a rajtnál, ez később délnyugatira váltott, majd bejött az északnyugati, de ezután a befutóra megint visszajött a keleti.

2024-ben az RSM modifikált RC 45-ös katamarán, Vándor Róbert és versenyzőtársai rekordközeli teljesítménnyel nyertek, 3 óra 9 perc 46 másodperces idővel! A verseny időrekordját ők tartják egyébként, 2018-ban az első Ezüst szalagon 3 óra 4 perc alatt tették meg ugyanezt a távot.

2025-ben újrázott az RSM katamarán, Vándor Róbert és csapata nyerte az IT KLIMA Service Ezüst szalagot, a verseny történetében immáron harmadszor. 8 óra 2 perc 16 másodperc alatt teljesítették a versenytávot a kifejezetten gyengeszeles versenyen.

Az abszolút első helyezett csapat őrizheti egy évig a súlyos ezüst örökös vándordíjat, különdíjat kap az abszolút első egytestű hajó is.

Osztályonkénti díjazásnál 3-5 indulóig az első, 5 vagy több induló esetén az első három helyezett részesül díjazásban, 3-nál kevesebb induló esetén a megfelelő YS osztályban értékelik az indulókat. A többtestű hajók értékelése abszolút befutási sorrendjük alapján történik. A 20 láb, vagy annál rövidebb többtestű hajók külön kerülnek díjazásra. Az Összevont cirkáló, 25-ös Jolle és Folkboat osztályokban a részükre kiadott előnyszámok alapján korrigált idő alapján történik az értékelés.

Cserta Gábor fotói a 2025-ös IT Klima Service Ezüst szalagon készültek.

Versenykiírás