Kísérletet teszek arra, hogy táborozóhoz, táboroztatóhoz egyaránt szóljak a Balaton körüli vitorlástáborok kapcsán. Személy szerint, sok-sok éve, szezononként több mint 100 gyermekkel ismertetem meg a vitorlázás szépségeit. Azt gondolom, egy hét alatt ezek a gyermekek nagyon sokat kapnak a Balatontól és tőlünk, oktatóktól. Egyrészt csodás (ráadásul allergiakímélő) környezetben táborozhatnak, másrészt olyasmit tapasztalnak meg pár nap alatt, ami még őket is ámulatba ejti, nemcsak a szülőket. Megtapasztalják, hogy mire képesek. Mert nem könnyű megtanulni vitorlázni, pláne egy pici gyereknek. Sok odafigyelés az olykor negyven fokban, akaraterő, önbizalom, lelkesedés, ez mind kell hozzá. Itt jövünk a képbe mi, oktatók. Szeretném hangsúlyozni a hozzáértés fontosságát. És itt nem pusztán a szakmai oldalra gondolok. Érteni kell a vitorlázáshoz, viszont még annál is jobban kell érteni a gyerekekhez. Sok türelem és szeretet kell hozzájuk. Aki félénk, önbizalmat kell önteni belé. Aki nem túl lelkes, hát azzá kell tenni. Akinek pedig túl nagy szája van... azt bele kell dobni a vízbe. Egy a lényeg. Majdnem mindegy, mi történik az egy hét alatt, a legfontosabb, hogy a gyerkőc boldog legyen. Boldog legyen, hogy itt lehetett, hogy velünk lehetett. Szeresse meg a vizet, a szelet, a vitorlázást. Nem számít, hogy csak félszelezni tanult meg, vagy ne adj' Isten még azt sem... érjen fülig a szája. Ez a cél. Mert aki így megy el, egyrészt vissza fog járni táborozni, másrészt akár versenyző is válhat belőle. Szóltam már a szakmai felkészültség fontosságáról. Ezt nem lehet elégszer emlegetni. Miért? Amit először megtanul a gyerek, az rögzül benne, és nagyon nehéz aztán „lenevelni" a hibás mozdulatokról. Ráadásul, ha jó alapokat kap valaki, az már előnyt jelenthet azokkal szemben, akik úgy próbálják elkezdeni a versenyzést, hogy „apa egyszer kivitt ilyennel és tök jó volt". Mondanom sem kell, az edzőnek is sokkal könnyebb dolga van egy biztos alappal rendelkező csemetével. És ebben az a jó, hogy a friss versenyző már tényleg az „élvezeti részével" találkozik a dolognak, hiszen az elsajátítás tortúráján már túl van. Most már csak a „finomságokat" kell megtanulnia. Ez olyan, mint a vezetés. Az ember az elején szenved, annyi mindenre kell figyelnie, hogy csoda, ha még az utat is látja közben. Aztán a végén már élvezi a sebességet, nézelődik, merre jár, értelmet nyernek a „kütyük" a szélvédőn, lehet „meccselni" a pirosnál mellettünk álló autóval, mikor zöldre vált a lámpa, és így tovább. Valahogy így van ez a vitorlázással is.

A teljesség igénye nélkül igyekeztem elmondani azt, milyenek, miről szólnak ezek a vitorlástáborok itt, a Balaton körül. Persze ahány tábor, annyi vélemény, álláspont, fontossági sorrend. Én azt gondolom, valamiben azért minden oktató egyetért velem: a legfontosabb, hogy voltunk, vagyunk és leszünk is, ezzel lehetőséget teremtve minden gyerkőcnek arra, hogy megismerje a „szelek szárnyán" érzést. J