A minap este az egyik hajótulajdonos rémülten jött, hogy beleesett az autókulcsa a hajó mögött a vízbe. Ráadásul egy drága autó, kulcsa. Uccu neki, keressük. Kerestük mágnessel, nem találtuk. Persze, hogy nem, mert ezekben az új ketyerékben minden másként van. Besötétedett, így feladtuk a keresést.

A másnapi folytatás a tulajdonosnak és barátainak jutott. Nem mély a víz a hajó mögött, alig mellig ér, így próbálkoztak lábbal kitapogatni, sikertelenül. Újabb ötlet a lemerülés. Ehhez beszereztek egy gumicsövet, hogy a lemerülő ezen keresztül kapjon levegőt. Ez sem járt sikerrel. Délutánra végleg eldőlt, hogy búvárt kell hívni, tehát, jöjjön Balázs. Jött is, felpakolva, tele cuccal. Árnyékban éppen 36 fokot mértünk. Beöltözött, közben beszélgettünk, latolgattuk az esélyeket. Sok reményre nem volt okunk, ezért Balázsnak azt tanácsoltam, hallgasson a rutinjára és úgy keressen.

Lemerült a népes közönség előtt és keresett. Keresett öt, majd tíz, majd tizenöt percig, mindhiába. Ekkor előjött a rutinja és megkérdezte, - biztos, hogy belejtettétek a vízbe ezt a kulcsot? Egy pillanatra néma csend, majd a hajó tulajdonosa berohan a hajóba, pár pillanat múlva kijön, kezében egy indító kulccsal. - Talán ezt keresitek? - Persze, az ominózus kulcs volt.

Nos, a rutin, mégis csak sikerre vitte a keresést. Végül még is búvár kellett a megtaláláshoz.

Rick Csaba