Balatonszemes légifotóMiért nincs ez a vízről látható táblán kiírva?! Partra lépni mágneskártya nélkül lehetetlen. Rácsok - kapuk garmada.
Jó a csülök a „Kis Halász" kínálatában. Más is fogyasztható. Kár, hogy csak fő szezonban üzemel.

Régi kőpadok mentén sétáljunk felfelé. A szemesi főtér közvetlen közelében egy magasra emelt csodálatos postakocsi vonja magára a figyelmet. Jelzi, hogy a közelben a régi postai szolgálattal kapcsolatos érdekességet találhatunk. A Hunyady család birtokán 1790-1861 között posta-lóváltó állomás működött. "Nagy esemény volt a delizsánsz megérkezése. Az egész falu apraja-nagyja ott sereglett ilyenkor a boltíves ispánlakás és a beszálló vendégfogadó körül. Az oldalajtós hágcsós csukott batárban négy utas üldögélt, ötödik a bakon, az egyenruhás postakocsis mellett, aki vidám ostorpattogással a postakürt elnyújtott, dallamos szavával messziről tudtára adta mindenkinek, hogy megérkezett a postakocsi. Balatonszemes vitorláskikötőA kocsmáros az érkezők elé sietett, az istállós fiúk elővezették a pihent, felszerszámozott lovakat, s pillanatok alatt kifogták a sebes hajtástól gőzölgő régieket. Néhány percig tartott a váltás, közben a kocsi elgémberedett utasai, harangszoknyás hölgyek, frakkos, cilinderes urak topoghattak egyet a széles majorsági udvaron, mielőtt a kocsi továbbgördült, a fokosokkal, gulácsokkal, betyárokkal fenyegető belső-somogyi tájak felé. Ne hagyjuk ki a Postamúzeumot.

Balatonszemes postamúzeumPár lépés a főút mentén, Szárszó felé  a temető. Itt nyugszik Latinovits Zoltán, tragikus sorsú nagy színészünk. Tisztelői, barátai nap mint nap nemzeti színű szalagokkal, virággal díszítik a komor vaskeresztet és a bazaltból készült síremlékét. A Polgármesteri Hivatal főúti szárnyában helyezték el a Latinovits Zoltán Emlékmúzeumot. Személyes tárgyai, szemesi emlékei bensőséges hangulatban emlékeztetnek nagy színészünkre. A Rózsakertben, a móló felé haladva, a Melocco Miklós által készített Latinovits szoborhoz helyezhetünk néhány szál virágot.

Kicsit messzebb van, de talán érdemes végi sétálni a szőlőhegyen. Zamatos borok, nádfedeles pincék balatoni panorámával. (Persze ne várjunk badacsonyi minőséget.)
Folytassuk utunkat a déli part mentén. Haladjunk el a BL Yacht Club kikötője előtt, jó messze a mólóktól, ugyanis nem érnek be a marásig. Bóják között van kotort csatorna. Befelé még csak - csak, de erős északiban lehetetlen kikrajcolni. Nagy erejű beépített motoroknak való. A vendéghelyek meg teljesen nyitottak.
Pár méter és kanyarodhatunk a BAHART kikötőbe. Itt a partfalak mellé köthetünk, vagy az úszómólók végére. Sekli étterem a kikötőben. Kaja - bor jó, de fő szezonon kívül hétfőn és kedden biztos nincs nyitva, máskor sem mindig. Sebaj, a kerítésen kívül több kocsma is van, nem is rosszak.

Kultúr éhségünk csillapítására ajánlom a Kapoli múzeumot. Idősebb és ifjabb Kapoli Antal fafaragó pásztorok alkotásai mellett Ligeti Miklós szobrászművésszel ismerkedhetünk meg. Bármerre járunk az országban, köztéri szobraiba botlunk. Ne hagyjátok ki, mielőtt tovább hajózunk Badacsony felé.

(A kikötői fotók a balatonikikötők.hu -ról származnak)

Gelencsér György (Merlin)