Az előző héthez hasonlóan ezúttal is az optimisteseké, kalózosoké, laser 4.7, laser radiál, laser és finn dinghy versenyzőké volt a Velencei-tó, hogy újból megmérettethessék magukat öt futam erejéig. A szélviszonyok azonban jóval kedvezőtlenebbül alakultak, s a regatta hosszas parti halasztással vette kezdetét. Kora délután azonban az enyhe keleties szellő megkegyelmezett a társaságon, s két futamot sikerült lebonyolítani a háromszög alakú pályán, amit vasárnap hasonló körülmények között további három követett.
 
Építők kupa – Agárd 
 
Ezúttal finn dinghyben állt a legtöbb versenyző rajthoz, szám szerint 33, mivel a verseny egyben a hajóosztály utolsó ranglista versenye is volt, melyen Pál Gaszton utasította maga mögé összes vetélytársát megerősítve ezzel az éves rangsorban elfoglalt vezető pozícióját. A juniorok versenyét Haidekker Elemér, míg a masters kategória győzelmét Szilvássy Attila szerezte meg. Az osztály versenyzői részére az első nap két futamának eredménye adta a Csernussi Endre Emlékverseny eredményét, melynek győzelmét Beliczay Márton szerezte meg. Kalózban a Nyeste Gábor – Berki Győző kettős állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg az ezüstérmet Vass Ádám – ifj. Vass Ádám, a bronzot pedig Szűcs János – Tárkány Szűcs Zsolt szerezte meg. Laserben Sulyok Miklós utasított maga mögé mindenkit, akit Kőrösvölgi Zoltán és Péteri Gábor  követett a rangsorban. Laser radiálban Matis Ádém, Szemes Bence, Sváby Tamás volt a sorrend, míg a laser 4.7-esek versenyét Virág Zsófia nyerte meg Dénes Bence  és Haidekker Zita előtt. Optimistben  az abszolút győzelmet a serdülő korosztályú Erőss Lóránd szerezte meg, akit Józsa-Kovács Attila és Kőrösvölgyi Márton követett a sorban a legkisebbek versenyében, míg az ifiknél Csanády Boglárka végzett az élen.