Ifi SurfNikl Andris és Simor Krisztián képviselte hazánkat Cádizban, ahol több napig 4-6 méteres hullámokban, 25-35 csomós szélben kellett helytállniuk fiatal szörfösöknek - sokszor a mezőny nagy része ki sem jutott a vízre az erős hullámzás miatt. A verseny elején a kvalifikációban Nikl Andris az 50. helyen, Simor Krisztián pedig a 43. helyen végzett, így az aranycsoportban folytathatták a küzdelmet, amire az elmúlt tíz évben az ifik között még nem volt példa.

Az aranycsoport versenyeit 2010 első napján kezdték. A 18-20 csomós szélben Andris az elsőben kicsit megilletődött az erős mezőny láttán, de a másodikban bátrabban ment, és az EB-n eddigi legjobb helyezését érte el az aranycsoportban (37.), míg Krisztián egy vírusos fertőzés miatt kénytelen volt ágyban maradni ezen a napon. A második versenynapon ő is csatlakozott, azonban betegsége miatt kicsit tompa volt, Andris pedig nem tudott koncentrálni a rajtokra, így újabb bravúr nem született. A végelszámolásnál Andris a 48. helyen, míg Krisz az 50. helyen végzett.

A kvótaszerzés ugyan nem sikerült, de a javuló eredmények és az Arany Csoportba kerülés hatalmas siker a korosztályban. Tovább készülünk a kvalifikációs világjátékokra, hogy ott még nagyobb eséllyel küzdjünk a kvótáért.

A Magyar Szörf Akadémia két éve kezdte el a szörfös utánpótlás nevelését, a fiatal széllovasok mentora a világranglistán jelenleg is 39. helyen álló Gádorfalvi Áron és az ex-válogatott szövetségi kapitány, Utassy Loránd. A nemzetközi versenyeken egyre szebb eredményeket sikerült elérni, ami nagymértékben köszönhető a külföldi, erősebb szeles edzéseknek is.

 


MSZSZ

MSZSZ