A Porthole Portál 2010 július másodikán a Kékszalag rajtjával együtt indult.

A Kékszalag hajóin az időjárásra való tekintettel volt idő olvasgatni az ajándékba adott Porthole Magazint, ahol szintén megjelent a weben is olvasható Portál indító cikk.
Ezzel üdvözöltük az olvasókat az oldal elrajtolásakor.

Talán ennek is köszönhető, hogy első anyagainkat a Kékszalag beszámolókat már igen nagy érdeklődés fogadta: egy-egy beszámolóra 1500-2000 olvasó volt kíváncsi.

A megjelenéssel egy időben FaceBook jelenlétünk is megerősödött. Ennek is köszönhető, hogy ezekben a percekben átléptük a 700-as kedvelői számot. 

Mire publikussá vált a Porthole Portál,  az addig megjelent magazinok összes cikkét feltöltöttük, így korábbi anyag olvasható az interneten.
Hogy pontosan mennyi?  565 írás (ezzel cikkel együtt 566) jelent meg a Portálon. Gyors számolással látszik, hogy átlagosan naponta 1.5 cikkel láttunk el titeket. Persze ez a statisztika kicsit sántít, hiszen a lap első száma februárban jelent meg, ráadásul a Portál elindulásával olyan anyagok is napvilágra kerülhettek, amik korábban a lap terjedelmi korlátai miatt nem tudtunk leközölni.

Hogy miket olvastatok igazán szívesen 2010 -ben?
A legolvasottabb három cikk témáját tekintve vegyes képet mutat, de nincs nagy eltérés közöttük az olvasások számában. Legyen szó tudományos oknyomozásról, vagy egy kikötői kellemetlenségről, a lényeg hogy nektek tetszett. Egyenként közel 3000 olvasó volt rájuk kíváncsi ezekre az anyagokra!

1. Barát vagy ellenség az árvaszúnyog?
A 2010-es évben a vitorlázóknak talán az árvaszúnyogok okozták a legnagyobb bosszúságot. Nyilván ezért is került az érdeklődés középpontjába a róluk szóló írás, és ezért is nyerte meg az olvasottsági versenyt. A cikkből kiderül, hogy miért fontosak a tónak, és esetleg hogyan lehet csökkenteni a számukat a hajó körül.

2. Kusturica elkóborolt hajója? - Az orfűi Libera
MadMax Orfűn. Egy igazán érdekes építmény, ami jóval több mint egy hajó. Gazdája folyamatosan fejleszti, így talán 2011-ben is érdemes lesz megnéznünk.

3. Köszönjük Gyula, avagy egy balul sikerült hétvége.
Vannak rosszabbul sikerült vitorlázások. Amikor semmi sem úgy sikerül, ahogy szeretnénk. A kötelek összekavarodnak, a vitorla elakad, az ital elfogy a legnagyobb melegben, és adott esetben a kikötőmesterek sem feltétlenül segítőkészek. Egy ilyen hétvégéről szól ez az írás.

A Porthole Magazin és Portál jövőre is azon dolgozik majd, hogy a hazai vitorlás események, a kikötői és klubélet minden érdekes történéséről beszámoljon.

Köszönjük szépen az egész éves figyelmet, jó szelet és sok vitorlás kalandod kívánunk 2011-re is! 

Szutor Ferenc