Ilyenkor szokásos, hogy összeszedjük az év legolvasottabb cikkeit, hiszen úgy gondoljuk, hogy amit sokan elolvasnak, az bizonyára sok ember számára fontos.

Sajnos, a sporttársak elveszítése mindig nehezen dolgozható fel. Kovács Péter „A Zsiráf” nem túl régen távozott közülünk, illetve talán nem is távozott el igazán, hiszen akik ismerték, nem fogják elfelejteni.

Nem meglepő, hogy a Kékszalag igazán nagy jelentőséggel bír. Ez az az esemény, ami évről-évre a legtöbb vitorlázót mozgatja meg, túlmutatva egy hagyományos vitorlásverseny keretein. Idén a 46. Kékszalag közvetítésünket több mint hatezer olvasó követte. Volt is benne izgalom, hisz a mezőny végét a beerősödő szél komolyan megdolgoztatta.

A Tihanyi Yact Club esete lépett a dobogó harmadik fokára. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy borús októberi napon úgy döntött, hogy bezárja a kikötőt. Tette ezt előzetes tájékoztatás és egyeztetés nélkül. Hogy mit hoz a jövő, még nem pontosan tudni. Egyre kevesebb a „klasszikus” családias kikötő a Balatonon. Kicsit azért bízom benne, hogy nem épül ide egy gigaberuházás eredményeként egy csillogó-villogó marina, hiszen olyanból már van egy pár... Talán maradhatna néhány zuga a Balatonnak, ahol régebbi hagyományok kedvelői húzhatják meg magukat.

Bár már nem dobogósak a következő események, azért akkoriban bekerültek a figyelem középpontjába. Itt volt a „rejtélyes” fertőzés, ami az úszó EB-n ütötte fel a fejét. Mivel akkoriban épp csak lezajlott az első komolyabb halpusztulási hullám, több hírforrás is fertőző vízről kezdett beszélni. Mi egyből telefont ragadtunk, és megkérdeztük a MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetét, hogy mi történhetett. Bár a hivatalos tájékoztatás az adott esetben a Nébih feladata volt, a Limnológiai Intézetnél kizárták, hogy általános vízminőségi vagy fertőzéses esetről lenne szó. Később ezt erősítette meg a Nébih közleménye is, miszerint calici vírus került a vízbe. Ez a vírus csak nagyon kis környezetben és rövid ideig fertőz a fürdővízben. A véletlenek szerencsétlen összejátszása kellett hozzá, hogy ekkora bajt csináljon.

Fürednek azóta sem kell a MANÉZS! A hír, miszerint bezáratják (illetve nem engedik kinyitni az új helyen) a vitorlázók egyik füredi törzshelyét, futótűzként az interneten. A pontos okok azóta sem tisztázottak. Tény ami tény, amíg nyitva volt, üde foltot képviselt a „hagyományos” füredi vendéglátásban. Reméljük jövőre valahol újra megnyit a cirkuszos kocsi! (Talán Budapesten?)

Persze ne felejtsük el azt sem, ami a Porthole háza táján történt. Tavasszal reszponzív oldalt és egy új szerkesztési rendszer is kapott a porthole.hu, ennek köszönhetően idén már teljesen mindegy volt, hogy mit tartasz a kezedben amikor vitorlás híreket szeretnél olvasni. Na jó nem teljesen, de ha van a közelben egy számítógép, egy tablet vagy akár csak egy mobiltelefon, a porthole.hu bepötyögésével szinte ugyanazt a magas szintű élvezeti értéket biztosítottuk egész évben, és biztosítjuk majd jövőre is!

Persze van, ami nem változott. Ilyen például a motorhasználat a Balatonon, ami továbbra nélkülözi a valóság mindenféle alapját. De legalább vannak stabil dolgok az életünkben.

Aki tovább nosztalgiázna, annak tudom javasolni a Porthole YouTube csatornáját, ahol az idei nyár több emlékezetes esményéről látható rövidfilm.

Így kívánunk minden kedves olvasónknak, nem olvasónknak, vitorlázónak, vagy nem vitorlázónak, egyszóval mindenkinek boldog új évet!

Jó szelet 2015-re is!