Miért van az, hogy a listákon szinte kizárólag az én korosztályom, vagy apáink korabeli közismert vezetéknevekkel találkozom? Miért van az, hogy a vitorlázás utánpótlása csak dinasztikus alapokon fejlődhet? Tisztelet a kivételnek. Akinek az apja is a hullámok hátán töltötte idejét, az be van oltva a sportágba, mindenki más pedig csak a focihoz ért?! Ez olyan nekem, mintha csak az tudna úszni, akinek az apja is úszó volt...
A mi kis világunk zárt - ez így van, és így is lesz mindig. A vitorlázók tábora leginkább az anyagi helyzettől függően nő, és csak ritkán bővül szerelemből. Akiknek a felmenői pedig nem töltötték hajón a gyerekkorukat, már eleve kiesnek a potenciális hajósok köréből. A nem szakmai média vajmi kis figyelmet szentel a vitorlássportnak: nem foglalkoznak az utánpótlás sikereivel, a nevelőedzők kiváló teljesítményeivel. Marad tehát az a tábor, akik családi alapon amúgy is fertőzöttek. Valami ilyesmit értek a dinasztikus alapon való fejlődésen. Az emberek nagy része nem tudja mi a vitorlázás, mi fán terem ez a sport; így az egyesületek csak a szülők által odahordott alapközösségből meríthetnek. Tehetséges gyerekek százai nőnek fel úgy, hogy azt sem tudják miből maradtak ki.
Nekem van gyerekem. Három is. Közülük kettő épp sportos korszakát éli. Van foci, meg tenisz, meg úszás, egy kis korcsolya, meg az évi egy síelés. És az osztályban mindenkinek van foci, meg tenisz, meg úszás, meg évi egy síelés, ha éppen jut rá pénz. A felsorolt sportágak kombinálhatók, meg kiegészíthetők, de a vitorlázás nem lesz a sorban az esetek 99,9%-ban. Akkor mos következtetek: a gyerekek - és a szülök - 99,9% nem is találkozik a vitorlázással ebben a bizonyos fogékony korszakban, tehát a merítés a tehetségek keresése szempontjából, és az utánpótlás-bázis méretét tekintve is katasztrofális. Ezer gyerekből jó, ha öt találkozik a sporttal, a nevelőegyesületek szerint pedig az öt gyerekből maximum „fél" gyerek, aki nem lesz sportelhagyó.
További adalék saját tapasztalataimból: egy nyáron egyesületünkben 127 gyermek vett részt különböző vitorlás-táborokban. Ezt követően az őszi edzéseken hét, azaz 7 gyermek jelent meg, akikből kettő kívülről érkezett. Nálunk a gyerekek 15-20%-a volt olyan, aki nem vitorlázó famíliához tartozott, és egyszerűen csak értelmes nyári táborokat keresett a szülő. Szerintem ez siralmas. A sportágba nem érkezik kívülről gyakorlatilag senki, pedig aki jön, az folytatni akarja, mert fertőzötté vált. Tenni kéne valamit! Mert szükségünk van rá, hogy a sport ne a gazdagok nagyhajós vitorlázgatásává (motorozgatásává...) váljon a kikötők 300 méteres körzetén belül. A fentiekhez hozzátartozik, hogy nekünk a nyáron lehetőségünk nyílt táborainkat elérhető áron kínálni a gyerekeknek. Nem voltunk drágábbak bármelyik úszó-, tenisz-, vagy focitábornál.
Mit tettünk a sportág népszerűsítéséért a nem vitorlázók körében:
Egyesületünk képviselte magát a Hungexpon lévő hajókiállításon (MVSZ stand)
Részt vettünk a májusi budapesti Nagy Sportágválasztó rendezvényen
Nyílt napokat tartottunk a Kopaszi-gáton júniusban és szeptemberben
Szórólapokat és plakátot helyeztünk ki három budapesti általános iskolában
Osztályfőnöki órát tartottunk három budapesti iskolában alsó tagozatos gyerekeknek, majd szülői fogadóórákon vettünk részt
Iskolai sportnapot rendeztünk vitorlázással egy budapesti általános iskola számára
Részt vettünk a Nagy Sportágválasztó szekszárdi rendezvényein
5000 szórólapot adtunk kézbe egy nyár alatt a Kopaszi-gáton sétálgató gyermekes családoknak
Vitorlás-tábort tartottunk a szombathelyi Csónakázó-tavon a Szombathelyi Vízisport Egyesület meghívására
És ezzel a kampánnyal sikerült 20-30 gyereket összecsődíteni, akik nem találkoztak még a sportággal soha, de eljöttek legalább egy vitorlás-táborra. Persze még több energiával valószínűleg többen lettek volna, akik szeptemberben jelentkeznek valamelyik utánpótlás-nevelő egyesületnél edzésre! Valószínűleg lennének olyan gyerekek, akik nem a szülő emlékeire vagy aktivitása révén kerülnek közel a sporthoz, és velük - kicsit hosszabb távon - talán még több eredményt érnénk el a vitorlázásban. Nem mellékesen pedig olyan emberek ülnének majd később nagyhajóba, akik gyerekként kezdték, és nem szelnek majd ketté egy másik hajót a tihanyi csőben balcsapásról 18 év múlva...
A fentiek persze csak gondolatok. Talán össze kéne állni minden egyesületnek, akik gyerekekkel akarnak foglalkozni, és együtt hajtani a dolgot. Lehet, hogy olyan egyesületeket, vállalkozásokat is be kéne vonni a dologba, akik üzleti alapon, hajóhely és/vagy hajó-bérbeadással foglalkoznak. Esetleg kéne találni egy prominens személyt, aki felvállalja a sportág népszerűsítését, hogy elérhessük akár azt a szintet, mint ma a kajak-kenu vagy a foci - bár ez már inkább csak utópia. Mindehhez pedig lehet, hogy jól jönne egy ernyőszervezet. Ez lehetne a Magyar Vitorlás Szövetség is, de ha alulról szerveződik, az sem baj. Beszéljünk róla minél több fórumon, mert ez a jövő, amely mindnyájunkat érint. És amit most, a jelenben kell megalapozni.
Náray Richárd
