Először a partok mentén, a csendes, sekély vízben keletkezik kis, néhány milliméter vastag hártya, de ezt is könnyen feltöri a szél, illetőleg a hullámverés. Csak ha igen hideg és szélcsendes éjszakán a tó vize kisugározhatja melegét, akkor keletkezik erősebb jég a nádasokban, öblökben. Ezt már nem tudja minden kis locsolás feltörni. Ha mégis feltörte, akkor a jégdarabok a tó vizének csendes áramlásával kievickélnek a nyílt tóra, és fékezik a hullámzást. Még egy-két csendes, hideg éjszaka, s az egész tó felszínét belepi a jég, most már a szél nem tud hullámokat kelteni, s a jégnek van ideje meghízni. Sokszor megesik, hogy amikor a jég már deciméter vastag, akkor is feltöri valami erős északi vihar, s a jégtáblákat kihajtja a déli part elé, ott összezsúfolódnak, egymásra szorulnak, mint a cserépzsindelyek; a halászok nagy bosszúságára, mert az ilyen jég alsó határa rendetlen, egyes tábladarabok kinyúlnak belőle lefelé, és megakadályozzák a háló húzását a jég alatt.
Lassankint azonban olyan szilárd, összefüggő jégpáncél képződik, hogy ezt már semmiféle vihar nem képes felszakítani. A tó nyugalomra kényszerül, vize nem mozog, azért minden lebegő iszap leülepedik, s ha valami mesterségesen vágott léken át lenézünk a tó vizébe, csodálkozva látjuk, hogy a víz milyen tiszta. Nyáron sohasem látni ilyen kristálytisztának.

A vastag, kemény jégpáncél azonban nem marad nyugalomban. Mint minden szilárd test, ez is megérzi a hőmérséklet változását. Amikor megfagyott a víz, akkor a képződött jég hőmérséklete 0°. De ha a levegő hőmérséklete mélyen a 0° alá süllyedt, akkor a jég felszíne is lehűl. Alsó lapja a vízzel érintkezik, tehát ennek a felszínnek a hőmérséklete 0° marad, de a jég felső felszíne lehűlhet -10° -20°-ra is. Mivel a jég rosszul vezeti a meleget, az alsó, aránylag meleg víz melege nem tud gyorsan felhatolni a felsőbb rétegekbe, tehát azok lehűlnek mélyen a fagypont alá. Nagy húzófeszültség támad a jégben, mert a jég lehűlése miatt összehúzódnék, de a partokról nem tud felszakadni, a partok messze is vannak, tehát a jégben olyan feszültség támad, mint abban a zsinórban, amelyet erősen húzunk. A zsinór nyúlik, s ha elszakad, egyszerre megint összehúzódik, s a szakadás helyén a zsinór két vége messze marad egymástól. A jég azonban nagyon-nagyon keveset nyúlik meg, azért ha elszakad, csak igen vékony repedés keletkezik, mert a jég alig húzódik össze a feszültség megszűnte után.
Derült éjszakában a hómentes jég rohamosan sugározza ki melegét, mélyen 0° alá hűl, s egyszer csak hatalmas dörrenéssel elszakad, s hajszálvékony hasadék fut végig a jégen, mint amikor az üvegtábla elreped. Mivel a jégnek csak a felső rétegei hűlnek le, az alsók nem, tehát a jégtáblának meg kellene görbülnie, fel kellene kunkorodnia. De ezt nem teheti a súlya miatt, tehát össze-vissza repedezik.

A természet legcsodálatosabb tüneményei közé tartozik a tó jegének durrogása. Csendes, derült, hideg éjszakában menjünk le a szilárd jégre. Nemsokára dörrenéseket, majd sikoltáshoz hasonló hangokat, tompa nyögéseket, majd egyszerre éles csattanást hallunk, s a zenebona fokozódik, úgy 9-10 óra tájba éri el tetőpontját, aztán már úgy összerepedezett, hogy lassankint kiegyenlítődik minden feszültség, s a tó némaságba borul.

Figyeljük meg, mi történik a repedésekkel. Azok a jég lehűlése folytán igen lassan tágulnak, s reggelre néhány centiméter szélesek lehetnek. A keskeny rések azonban újra befagynak vékony jégkéreggel. Reggel, amint a napsugarak melegítik a jeget, a rések ismét bezárulnak, s az éjjel képződött kis jéglemezkék élükre fordulva összesajtolódnak, s furcsa kis jégtaraj, mint valami üvegfűrész rendetlen fogazattal, húzódik végig a repedés hosszán.

A következő éjjel ismétlődik a tünemény, s ha fokozódik a hideg, akkor a múlt éjjel keletkezett repedések még jobban kitágulnak. Sok telet töltöttem a Balaton jegén, de így keletkezett repedést sohasem láttam szélesebbet, mint 80 centiméterest. De ezt is csak a tél vége felé.

Ezeket a durranással keletkezett repedéseket a nép nem nevezi rianásnak. Durranás közben nem is keletkezhet olyan széles repedés, hogy abba például egy ember beleeshetne. Szó sem lehet róla! Pedig ez a vélemény terjedt el mindenfelé, amióta Jókai Az aranyemberben ilyen repedésbe fullasztotta a gonosz Krisztyán Tódort.
A repedések közt vannak olyanok, amelyek a legnagyobb feszültségek mentén keletkeztek s legszélesebbre tágultak. Ezeket főrepedéseknek nevezzük. Ezek is folyton mozognak, kinyílnak, majd ismét bezárulnak, s lassankint hatalmas torlasz keletkezik a repedés mentén. Ha hosszan tartó hideg idő után egyszerre melegszik föl az idő, akkor a jég is egész vastagságában fölmelegszik 0°-ra, tehát minden részének be kellene zárulnia. Ámde a főrepedések kivételével a többi mind keményen be van fagyva, tehát ezek a kis repedések - ezer és ezer kis repedés - nem tudnak bezárulni. Hatalmas nyomófeszültség támad most a jégben, s ennek hatása alatt feltorlaszolódik olyan vonalak mentén, amelyeknek helyzete erőtanilag teljesen megmagyarázható. Kitűnő magyar szóval turolásnak nevezik a balatoniak az ilyen feltorlódott jégtorlaszokat. Mellékelt térképünk mutatja, hogy ezek a tó felszínére rajzolható, legnagyobb körök mentén keletkeznek, némileg hozzáidomulva a partokhoz. Gyönyörű látványok! Néhány rajz fogalmat adhat a látvány szépségéről.

De ezek a turolások veszedelmes helyek. Nem könnyű rajtuk keresztülmenni. Amint az idő melegszik, összeomladoznak, és nyílt vízsáv keletkezik a helyükön. Ezeket nevezi a nép rianásnak, s nagyon fél tőlük.

Azt mondták nekem, hogy azért nevezik rianásnak, mert a ló megrian, amikor közeledik a rianás felé, érzi lába alatt ingani a jégtáblát. Télen ugyanis azelőtt nagyban ment a kőszállítás az északi partról a délire. Kővel megrakott szekerek dübörögtek át a jégen. A dübörgő hangot messziről lehetett hallani, de a vékony téli ködben látni nem lehetett.
Ilyenkor már a jég nem acélos, hanem torzsás, függőleges irányú, ceruzányi kis hasábokra esik szét. A halászok úgy mondják, hogy gyertyásodik. Az ilyen jégen már nem tanácsos nagyon járkálni. Meggyőződhetünk róla, ha fejszével kivágunk egy „dirib"-et (így nevezik a halászok a lékből kiemelt, kocka alakú jégdarabot). A diribre csak rá kell ütnünk a fejsze fokával, s csörömpölve hull szét kis „gyertyák"-ra.
Megrohanja aztán a tó felületét az északi szél, s kiveri a jeget rendesen a déli partra, nagyon-nagyon ritkán az északira. 1938-ban Kenesére verte ki a déli szél a jeget. Olyan torlaszok keletkeztek, hogy szinte bámulatos. A kevesei öreg halászok állítása szerint ilyen még nem történt, amióta ők élnek.

A kemény, vastag jégpáncélon igen kedves sportolás lehetséges, ha nincs a jégen sok hó. A télen gyakori, erős szelek azonban gondoskodnak róla, hogy lesöpörjék róla a havat. Az üvegszerű, vastag jégen kitűnően lehet korcsolyázni, fakutyázni, sőt a legnagyobb arányú jégsport is lehetséges, ti. vitorlás szánokkal száguldhatunk mindenfelé. Csak a turolásokra kell nagyon vigyázni! Az első kísérletek alkalmával, a 90-es években szemtanúja voltam annak a jelenetnek, amikor egy vitorlás szán nekirohant a turolásnak, összetörött, és utasai majdnem háromszáz métert csúsztak a hasukon a jégen, peregve, mint az elhajított jégdarab. Szerencsére kisebb horzsolásokon kívül semmi bajuk nem történt, mert igen vastagon fel voltak öltözve.
Mindenkinek ajánlhatom, hogy ilyenkor, amikor vastag a jég, és már vannak rajta turolások, menjen le Alsóörsre, vagy Balatonfüredre, vagy Révfülöpre, a déli parton Szemesre, Boglárra, vagy Fonyódra, s láthat nagyszerű turolásokat, és élvezheti a jégsportokat. Legkevesebb turolással kell számolni a keneseieknek, mert itt közvetlen a partok mentén torlódik fel a jég, a tó tükre igen nagy darabon teljesen sima. Ha a jég már nagyon erős, akkor az egész tó hosszában nemigen lehet vitorlás szánnal végignyargalni, mert valami hét turoláson kellene keresztülvergődnie.
Nagyon érdekes a téli halászat is, sok ősi elemet őrzött meg, de ezt már sokan leírták. A tó jegének tanulmányozásakor gyalog jártam a jégen, a csizmatalp alá kötött, kis zsámolyszerű jégpatkóval. Feledhetetlen, nagyszerű képek nyíltak előttem. Két télen át sátorban aludtunk a jégen báró Eötvös Loránddal felváltva, minden héten én négy napig, ő a hét végén három napig. Akkor próbáltuk ki az azóta világhírű Eötvös-féle csavaros mérleget.

Volt olyan éjszakám, hogy alig bírtam a sátorban maradni, annyira nagyszerű volt künn a szabadban. Ragyogó holdvilág ömlött végig a hófoltos jégmezőn, a csillagok szinte sziporkáztak, s a végtelen nyugalmat és csendet csak a jég hatalmas durranásai szakították meg. A velem volt halászokat első ízben megkérdeztem, hogy nem kell-e félni, hogy alattunk is elreped, s beleveszünk a vízbe. Kinevettek. Amikor durrog, akkor hízik erősen a jég, s nincs ok a félelemre, a repedés nem is mindjárt látható, csak néhány óra múlva tágul ki úgy, hogy észre lehet venni. Valóban, a műszersátor alatt keletkezett repedés a műszer szörnyen kényes ingáját csak éppen egy kicsit megremegtette, de nem térítette ki.

Szélviharban is nagyon szép a kép, bár gondolhatjuk, hogy nem kellemes! De nagyszerű érzés a viharral szembeszállni, s látni azt a hatalmas munkát, amit a Balaton ura, az északi szél képes teljesíteni!

De mennyi változatosság! A mi Balatonunk kimeríthetetlen!

Cholnoky Jenő