Egy barátom szólt, hogy nézzem meg a BLYC-t, mert nagyon szép kikötő és nyújtott szolgáltatásokhoz képest nem is drága.
Mi tagadás. A NIKÉ-n edződött szemem elég tágra nyílt, amikor meglátta a feszített víztükrű medencét, a homokos strandot és azokat a szeparált fürdőszobákat, amiket akár otthon is szívesen használtam volna. Ilyen is lehet egy balatoni kikötő? Vagy ez csak álom? Vége lett a szezonnak és egyre jobban foglalkoztatott a kérdés, majd megszületett a döntés is. Menjünk Lellére!

Jól emlékszem egyébként a napra amikor "hivatalosan" is bejártuk a területet. Éppen a két ünnep között, valamikor december 28-a körül jött a remek ötlet. Kicsit féltem is, hogy kit találok ilyenkor talpon. Félelmem alaptalan volt, mert Cziráki Márti a legnagyobb természetességgel vezetett minket körbe a kikötőben és közvetlenül, barátságosan mondott el minden tudnivalót. Rögtön tudtuk, itt a helyünk. Méghozzá a 2-es, mert eleinte itt tudtak nekünk helyet adni. Megkötöttük a szerződést. Kifizettük a díjat. Kaptunk róla számlát. A szerződésben egész évben igénybe vehető szolgáltatásokról és vízen tárolásról szóltak a passzusok.

Elkezdődött a "szezon" ami itt egész más volt mint amit eddig tapasztaltunk. Szinte minden hétvégén verseny, mozgalmas vitorlás élet. A hajók csaknem 50%-a élt, nem csak ringatózott kikötve. Mivel a sörsátor melletti 2-es hely egy kicsit hangos volt, ezért elcseréltük egy kicsit távolabb eső szegletre, de Rick Csaba ebben is segítőkész partner volt.



Az Adrián természetes, hogy ha az ember bemegy egy kikötőbe, a kikötőmester előre nyújtja a kötelet, és megfogja a hajót. De a Balatonon? Előtte ilyennel csak Révfülöpön találkoztam, igaz, ott is Csaba volt akkoriban a kikötőmester. Mondanom sem kell, egy ilyen adottságú kikötőben, ilyen hozzáértő üzemeltetés mellett egycsapásra kialakult a fantasztikus társaság. Péntekenként főzéssel, nagy beszélgetésekkel, jó kis versenyekkel. Úgy tűnt, ez az a kikötő ahol minden tökéletes. Ahova mindenki szívesen jön. Legyen alkalmi látogató, vagy bentlakó.

Jött az Ősz, és elkezdtünk készülődni a télre. Jöttek a hidegek és velük együtt a még fagyosabb hírek. Mártit, Csabát elküldik. A hajókat kidaruzzák. Nem lesz téli szolgáltatás...
Eleinte nem nagyon tudtam ezt hova tenni. Nekem ugye szerződésem van. Ez meg ugye mégiscsak jogállam. Aztán volt kikötői gyűlés, aminek szürrealistásáról én csak barátaimon, sorstársaimon keresztül értesültem. Akkor még naiv voltam. Azt hittem, hogy majd megoldják a hajók parti tárolását és bocsánatkérő esdeklő levelekkel bombáznak majd, amiért a tulajdonosok nem tudják teljesíteni azokat a feltételeket, amiket a kikötő elzavart üzemeltetői vidáman teljesítettek volna.
Csalódnom kellett. Én bizonyítsam be, hogy hajóm jogosan áll a kikötőben. Én gondoskodjak a tárolókocsi odaszállításáról és én örüljek, hogy ha minden rendben van és ezt igazolni is tudom, akkor nem kell plusz pénzt fizetnem azért, mert Ők szerződést szegnek.



Valahogy így tért véget az álom. Keserűen, csalódottan.
Több dolgot veszítettem el 2010 őszén. Egy fantasztikus társaságot, egy fantasztikus kikötőt és a bizalmat abban, hogy valaki ebben az országban odafigyel arra, hogy egy érvényes szerződést ne lehessen következmények nélkül félresöpörni. Egyetlen egy érvényes szerződést se! Más kérdés, hogy itt több mint 100 szerződésről volt szó.
Nem dolga a vitorlás szövetségnek, a tagjai érdekében fellépni? A fogyasztóvédelemnek vigyázni rám mint vevőre? Valamelyik hatóságnak megvizsgálni, hogy több száz hajótulajdonosnak miért kell most új kikötőhely után néznie?
Nem tudom, csak kérdezem...

Kapcsolódó cikkek:

 

Szutor Ferenc