Tapasztalható egyfajta tendencia. Ez pedig bármerről nézzük, nem a folyamatos növekedést tükrözi. Legyünk őszinték, a Budapest BoatShow évről évre kevesebb embert mozgat meg. Csökken a kiállítók száma, és ezzel együtt látogatóké is. Számomra (de valószínűleg abszolút értékben is) a legnagyobb űrt a Jeanneau távolmaradása okozta. Egyesek szerint ez annak tulajdonítható, hogy nem fért be az 50-lábas hajójuk (a kapun). Tavaly befért a Sun Odyssey 36i és a 45DS is. Az évek óta kiállítóként megjelenő Vega Yacht Balaton 25-ösével és 295-ösével sem találkozhattunk. Sorolhatnám azon kiállítók sorát, akiknek a standjain 2010-ben még jókat beszélgettünk, idén valami miatt mégis távol maradtak.

A csütörtöki és pénteki nap klasszikusan nem vonz túl sok látogatót. Inkább a szakma van jelen, illetve azok az emberek, akik annyira érdeklődnek a hajózás iránt, hogy akár a munkájuk rovására is kilátogatnak a kiállításra. Ugyanakkor szombaton és vasárnap is csak "félház" volt, amikor normálisan megtelne a csarnok.

Hogy mi okozza ezt a jelenséget, arról oldalakat lehetne írni, de ez most nem cél.
Nyilvánvaló, hogy a gazdasági helyzet nem kedvez az olyan sportoknak, amik fajlagosan viszonylag drágán űzhetők. Ez kihat a látogatók számára éppúgy, mint a szakma kiállítási kedvére. Egyre jobban decentralizálódik az ipar: mind többen választják a budapesti helyszín helyett a balatoni megjelenést, ami természetes, hiszen hajókat bemutatni mégiscsak vízen lehet a legjobban. Ugyanakkor fel kell tenni a kérdést, hogy mennyi kiállítást bír el a jelenlegi piac. Az sem biztos, hogy a vitorlássport mint olyan (a maga sikereivel) megfelelő helyet kap a médiában. Talán nem eleget beszélnek róla a TV-ben, a rádióban, vagy akár az interneten a sporttal foglalkozó műsorok, weboldalak.

Azért nem teljesen fekete a kép. A Bavaria igazán kitett magáért. Négy vitorlással, és két motorossal illusztrálta, hogy minden igényt kielégítő modellpalettával várják az érdeklődőket. A Dehler 32 (amit az év hajójának is jelöltek) két hete jött ki a gyárból, és mi már élvezhettük a kényelmét. A Fűke 37-est és a Dolphin 28-ast is meg lehetett nézni, akárcsak egy ízig-vérig versenyparipát, az X-Treme 25-öst. Gyönyörű hajók és innovatív megoldások bizonyították, hogy az elektromos hajtásnak igenis van jövője, és egyre több igényt tud kielégíteni.

Igazán sokan látogatták meg a Porthole standot, amit ezúton is igazán köszönünk! Jó volt találkozni, beszélgetni azokkal, akik rendszeresen számolnak be rajtunk keresztül a körülöttük zajló eseményekről.
Többen írtak ötletfalunkra, aminek eredményeként hamarosan olyan témákat karolunk fel, amik eddig talán nem kaptak elég figyelmet.  Kipróbáltunk egy SegWay-t is, de ez igazán nem tartozik a tárgyhoz.

Az utolsó dobozt is elpakoltuk és kipihentük a négy nap fáradalmait. A következő megálló a tavasz, ami ellen még egy kicsit küzd a tél, de jól látjuk, hogy fogytán az ereje. Hamarosan kiolvadnak a tavaink és a most elkezdett beszélgetéseket már valamelyik kikötő vendéglátóipari egységében folytathatjuk tovább. 

 

 
További képek a galériában.

Szutor Ferenc