Nem csupán a magyar csapat, de a többi európai nemzet is népes táborral érkezett a helyszínre , hiszen 35 ország 557 versenyzője állt rajhoz a négy napos viadalon, hogy három osztályban, - standard, radiál és 4.7 - megmérkőzzön egymással a legjobbaknak járó díjakért.

Hazánkat Laser Standard-ben Tomai Balázs és Bakóczy Róbert, Radiálban Karé Réka, Héjj Viktória, Mátyás Viktor, Bathó Péter, Rozsnyay Domonkos, Hunfalvy Péter és Korchmáros Kristóf, míg Laser 4.7-ben Vadnai Benjamin, Huszka Mátyás, Takács Levente, Varga Dániel, Kerekes Attila, a Virág lányok, Zsófia és Flóra, valamint Haidekker Zita képviselte.

 

 

A regattát megelőző napokon a tipikus gardai időjárás, napsütés, tiszta égbolt, enyhe idő és kora délután érkező erős déli szél fogadta versenyzőinket, melyben kiváló lehetőség nyílt a  felkészülésre. Sajnos azonban - ahogy az lenni szokott - a verseny első napján a természet megtréfálta a versenyzőket, s az előző napokban fújó élénk szélnek nyoma sem maradt, így az első futamokat hosszas halasztást követően lehetett csak elindítani. A 110 főt számláló Laser Standard és a 214 fős Radiál mezőny versenyezett közös pályán a tó nyugati oldalánál két, illetve három csoportra osztva, míg a legnépesebb létszámot felvonultató, 233 hajóból álló Laser 4.7 mezőny három csoportja Torbole előtt versengett egymással négyszög pályán. Illetve csak versenyzett volna, ám az első futamot csak késő délután, fél öt után sikerült elrajtoltatni, mialatt a másik pályán már javában folyt a második futam. Így aztán, -  noha naplementekor érkeztek a kikötőbe a versenyzők -a 4.7 mezőny csupán egyetlen érvényes futammal, fiataljaink pedig számos szép eredménnyel a markukban zárták a napot. Radiálban Mátyás Vitya zsebelt be egy második helyezést, míg 4.7-ben Vadnai Benji 4., Takács Levi 7., Huszka Matyi a 13., a standard-es Bakóczy Robi is hetedik helyen végzett csoportjában a nap második futamán, de a radiálos Rozsnyay Domi és Bathó Peti is az élbolyban vitorlázott. A következő napon a kitűnő időjárási viszonyokból adódóan a rendezőség igyekezett bepótolni az előző napi elmaradást, s a legkisebbeknek három futamot bonyolított le, így ismét késő este, naplemente után érkezett partra a 4.7 mezőny. A kitűnő 16-18 csomós déli szélben Mátyás Vitya ismét remekelt, s negyedik, majd azt követően a hatodik helyen szelte át a célvonalat csoportjában, ám sajnos a második futamból kizárták korai rajt miatt. Rozsnyay Domi is begyűjtött egy remek 8. helyezést, míg a másik pályán Vadnai Benji gyengébb kezdést követően egy 5. és egy 4. helyezéssel zárta a meglehetősen hosszúra nyúlt napot. Szombaton aztán egy újabb felhős, kevésbé stabil, enyhébb szeles nap követett, ám itt is születtek szép sikerek, s kétszer is magyar versenyző szelte át elsőként a célvonalat!!! A győzelmi sort Mátyás Vitya kezdte radiálban, majd a következő futamon Tomai Balázsnak, azaz Pufynak tapsolhattunk célba érkezéskor, mint a standard osztály legjobbjának, akit szorosan követett Bakóczy Robi a hatodik helyen. Laser 4.7-ben Benji gyűjtött be két harmadik helyezést, valamint az újonc, optimistből átszálló Varga Dana remekelt egy hetedik hely megszerzésével, míg radiálban Rozsnyay Domi kitűnő versenyzéssel az ötödik helyet szerezte meg. A regatta utolsó napja a felhős idő és néha szemerkélő eső miatt nem sok jóval kecsgtette az indulókat, ám késő délelőtt előbújt a nap, elindult a déli áramlat, s egyre élénkülő szélben további két remek futamot sikerült lebonyolítani. Négy kitűnő, ám hosszú napot követően nyolc futamból hirdethetett végeredményt a rendezőség késő délután,  mely során a nemzetközi Laser Osztályszövetség megjutalmazta a 2010. évad ifjúsági európai raglistájának legeredményesebb versenyzőit is, ahol a Laser 4.7-ben élen végző Vadnai Benjiért és a radiálban harmadik helyezett Mátyás Viktorért tapsolhattunk.

 

A gardai verseny összesítésében mieink közül Vadnai Benji közelítette meg leginkább a dobogót, s csupán egyetlen hellyel lemaradva a negyedik helyen zárta a regattát a 233 hajót felsorakoztató Laser 4.7 mezőnyben. Radiálban Mátyás Vitya megismételve tavalyi eredményét, idén is a remek 14. helyen végzett, mely akár jobban is alakulhatott volna, ha a második napon nem zárják ki hatodik helyről korai rajt vétsége miatt. Standard-ben Bakóczy Robi a 26., Tomai Balázs pedig a 30. helyezésig lépett előrébb az utolsó két napon megszerzett előkelő futameredményeivel.

A regattát követően népes csapatunk áttette székhelyét a Laser Európa Kupa versenysorozat következő állomásának színhelyére, a svájci Luganoba, ahol csütörtökön folytatódik az erőpróba, s a válogatózás az Európa-bajnokságok indulási jogaiért.

 
 

További fotók az esemény galériájában.

Részletes eredmények letölthetők itt...

Eszes Bernadett