Volt hogy ezt vicces formában tettük egy kedves kis borozóban, volt hogy egy közös sportolással egy focipályán. A lényeg hogy jól érezzük magunkat!

A tavalyi év végi összefoglalónkban megírtuk hogy mik voltak a céljaink és hogy ezek mennyire teljesültek. Így visszanézve a 2010-es szezonra, csak erősödött bennünk, hogy nem volt túlzás azt mondani: olyan tudatosan versenyeztünk amely egy közel profi liberás csapattól elvárható volt. Idén is ezt a vonalat tűztük ki célul.

Szeretnénk rengeteget hajózni és olyan versenyeken indulni amiken komoly ellenfelekkel versenyezhetünk. Szeretnénk olyan edzéseket csinálni amin egyértelműen továbbfejlődünk.

Idén is segítik munkánkat Finaczy György - taktikus, Weöres Szabolcs - sailing manager, Nagy R. Attila - hajcsár és Kovács Péter - hajó tulajdonos -  nagy tekintélyű szakemberek, hogy idén is a csapatnak kizárólag a sebességgel kelljen foglalkozni. 

Mint az látható idén is van egy komoly menedzsment, aki a hajó mindennapjai felett dönt. A versenyekről, az edzésekről, a parti fizikai felkészültség állapotáról, az eszközök javításáról, beszerzéséről.

Velünk tart a parton Strobl Katalin aki az erőnléti és táplálkozási tanácsadónk a megfelelő fizikai teljesítményünk érdekében.

Beszereztünk pár igen komoly támogatót, és ezzel a hajó neve is megváltozott Vodafone - Budacash -ra.

Ők az anyagi feltételeit biztosítják az egész éves munkánkhoz

Beszámolónkban említettük, hogy télen a weben is erősítünk. Nem túlzás kijelenteni hogy a Facebookon tél óta megháromszorozódott a rajongóink száma. Meglepő módon a rajongók fele külföldi. Főként (érthetően) Olasz, de van Újzélandról, vagy Pápua Újgineáról is rendszeres látogatónk. Ezzel párhuzamosan készül az új honlapunk is.

 A Facebookot elsősorban a fiatalabb korosztálynak készítjük, sok vidám tartalommal, ahol szinte naponta frissülő képek, videók, hírek várják a látogatót. Nem mellékesen itt a hajózó legénységgel kommunikálni is lehet. :-), kérdezni, tanácsot kérni, sztorizgatni.

A honlapunk komolyabb szakmai vonalat képvisel, ahol a befektetőket és a vitorlás sport elkötelezettjeit várjuk. Itt is frissül a tartalom, ám itt a hangsúlyt elsősorban a teljesítménysportra fektetjük.  

Leszerződtünk 4 profi fotóssal akik az egész szezont dokumentálják így folyamatosan tudunk szebbnél szebb fotókkal videókkal kedveskedni a hűséges rajongóinknak. (Halkan megjegyezném hogy nekik egyéb meglepetéssel is igyekszünk a kedvükben járni.)

Sajnos a tavalyi év egyik ötletére - hogy kihívjuk egy versenyre a TopGear gárdáját- nem sikerült a megállapodást megkötnünk. A kapcsolatot felvettük velük, ám nem jutottunk túl a kezdeti egyeztetéseken. Reméljük ezt az ötletet nem söprik a szőnyeg alá, és 2012-ben megtarthatjuk a versenyünket.   :-) 

A csapat összetételében, legénységében alig változott.

2010-ben a hajó vezetősége által kidolgozott felkészülési rendszer egy olyan gárdát kovácsolt össze, ahol minden csapattag rendkívüli új tudást, tapasztalatot szerzett, majd tudatára ébredt ennek nagyszerűségének.

Emellett természetesen nem elhanyagolható az a szerelem amivel a hajót bálványozzuk. Így nem volt senkiben kérdéses, idén akar-e jönni és megtesz-e mindent a sikerekért ebben az évben is.

Idén 2-3 fővel bővültünk. Ők főleg tartalékosok, de kifejezetten egy bizonyos posztra kiválasztott személy is van köztük. Reméljük őket is hamar elönti a vágy, és hamar beilleszkednek a hihetetlen pörgésbe.

Idén az edzéseket április első heteiben megkezdjük, és már nincs megállás. Cél a száguldás. :)

Őszintén kívánjuk minden hajósnak a sikerekben és támogatókban gazdag 2011-es évet. 

Ui: Óvd a Balatont, vigyázz rá, ne szemetelj! :-) 

Fotó: Csuday Gábor
Fotó: Csuday Gábor

 

További fotók, információk a Principessa FaceBook oldalán. 

Pénzes Botond