40 szkipper - a 2024-es Vendée Globe indulói
2024. October 10.
Egy hónap múlva, november 10-én rajtol a Vendée Globe egyszemélyes, non-stop földkerülő vitorlás verseny. Bemutatjuk az indulókat - köztük a
...Rekordmezőnnyel rajtolt el szombat délelőtt Balatonfüredről a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny Kékszalag Port Nagydíj, amit az Oroszlán Péter kormányozta Principessa nyert meg 2 órán belüli idővel. A befutási arány meghaladta a 90 százalékot.
Szombaton került sor a Magyar Vitorlás Szövetség által rendezett idei versenyek közül az utolsó regattára, a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny BDO Nagydíjra. Rekordszámú nevezés érkezett, összesen több mint 252 csapat indult a szombaton 10-kor rajtoló versenyen, ezzel pedig megdőlt a tavalyi csúcs.
Mindössze 2 órára is kicsivel több mint 9 percre volt szüksége az Oroszlán Péter kormányozta Principessának arra, hogy teljesítse a Balatonfüred-Tihanyi-szoros-Sajkodi öböl-Tihanyi-szoros-Hajógyári öböl-Balatonfüred távot és megnyerje a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny BDO Nagydíjat.
Brutális vihar csapott le a Bol d'Or mezőnyére a Genfi-tavon. A három magyar hajó közül kettő talpon maradt, sőt, a Raffica meg is nyerte az egytestűek versenyét.
Triplázott a Principessa! Oroszlán Péterék zsinórban harmadszor nyerték meg a Tihanyi-félszigetet megkerülő hagyományos őszi versenyt.
Alább olvasható a 46. Kékszalagot feladni kényszerülő Principessa beszámolója. Mi történt pontosan? Itt kiderül.
Szombat reggel találkoztunk a kikötőben. Korán volt, de már akkora nagy forgalom volt körülöttünk. Készült a Sponsi, A Speedy, J24, Melges és még számtalan hajó a móló végén.
Próbálok ügyesen írni egy olyan évszakról (télről) amikor tulajdonképpen csak virtuálisan vitorláztunk. A Telet Fizikai és mentális felkészüléssel töltöttük.
Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May neve nem csak az Angol tévénézők számára ismert. A Top Gear című autós műsort és a hozzá kapcsolódó weboldalt, illetve FaceBook csatornát milliók figyelik nap mint nap.
A Principessa Sailing Team évértékelése is befutott. Ha a Te csapatod is szívesen szerepelne a gyűjteményben, nincs más dolgod, csak megválaszolni a kérdéseket, és beküldeni hozzánk.
Mivel a hajót nem mozdítottuk a szalag óta, úgy döntöttünk, kicsit öröm vitorlázunk.
Testületileg kéretik, hogy tessék drukkolni, szurkolni, szükség esetén emberáldozatot bemutatni.
Aki orrhosszal szeretné nyerni a Kékszalagot. A Fehérszalagon némi előnnyel éri el a Principessa a kenesei bóját, majd láthatóan technikai problémákkal küzdve leszerel, és egy szál fokkal hazatér.
Csütörtök este, Finaczy Gyurkabánál tartottunk egy csapatvacsorával összekötött utolsó verseny-megbeszélést, ahol többek között elhatároztuk, hogy nem fogunk megelégedni egy esetleges "jó" helyezéssel. Vagy a mennybe megyünk, vagy alászállunk.
Napokkal korábban tudtuk, hogy erős szél lesz és az eső is esni fog. Mégis meglepett minket hogy mennyire durvára sikeredett ez a két nap.