Az idei Kékszalagot egy komoly felkészülés előzte meg a Principessa csapatnál, melynek tagjai az elmúlt három évben a Speedy liberán vitorláztak. 2011 tavaszán kerültem a csapatba, abból a társaságból mindössze 5-en maradtunk. Az első közös évünkben a szabályok miatt nem indulhattunk, a második évben technikai problémák miatt adtuk fel a versenyt 10 km-el a cél előtt, tavaly pedig szintén nem indulhattunk. Most áprilisban szálltunk át az új hajónkra, a Principessára. Nagyon vártuk az első vízre szállást, amelyen erős szélben kellett bizonyítanunk rátermettségünket. Három hónapos felkészülés előzte meg a Kékszalagot, minden hétvégén edzettünk és szép fokozatosan lépésről, lépésre fejlődtünk, míg elértük azt, hogy 35 csomós szélben sverttel tudjunk vitorlázni. Nem volt könnyű ez az időszak, sokan voltak, akik nem hittek bennünk és csak legyintettek mikor rólunk volt szó. De voltak páran, akik előttünk már végig járták ezt az utat és biztattak bennünket, ami nagyon jól esett.

A kékszalag előtti minden versenyen, amin részt vettünk hoztuk az elvárásnak megfelelő eredményeket, megnyertük a Hajógyári Kupát, a Pünkösdi Regatta összetett egytestű versenyét, Helly Hansen kupán harmadikak lettünk, másodikak lettünk az Orvos-Gyószerész Kupa pályaversenyén, a Fehérszalagon végig küzdöttünk a dobogós helyekért, a Horváth Boldizsáron pedig a nagy katamaránok után futottunk be a negyedik helyen.

Célunk a kékszalagon az abszolút első tíz és megpróbálni tartani a Rafficát. A Raffica is A libera, de nagyobb árboccal és ehhez kapcsolódóan több négyzetméter vitorlával rendelkezik, ami két azonos típusú vitorlásnál jelentős előnynek számít, nem beszélve a már jól összeszokott sikeres csapatról. Közelegve a várva várt versenyhez, folyamatosan csökkentettük a lemaradásunkat az élmezőnyhöz (50-50, Raffica, Black Jack, Gemini, RSM) képest, olykor különböző versenyszituációkban előttük is voltunk. Nagyon nehéz egy ekkora csapatot összetartani, a pontos manőverekhez pedig az szükséges, hogy mindig mindenki rendelkezésre álljon a saját posztján. Nagyon komoly lemondásokkal járt ez a mi a csapatunk életében, tudván, hogy köztünk nincs olyan, aki a vitorlázásból élne, így mindenki kellő alázattal és odaadással dolgozott a közös cél érdekében. Ezek függvényében kellő izgatottsággal vártuk a csütörtöki megmérettetést. Szerda este körvonalazódott, hogy másnap a szél nem nekünk fog fújni, mi egy gyenge szeles, taktikás versenynek örültünk volna, nem így lett.

Biztonsági rajtot vettünk, Siófokig tartottuk a Rafficát, majd taktikát váltottunk és vízközépen indultunk Kenese irányába. Keneséhez közeledve gyengült a szél és az abszolút 10. hely körül vettük a bóját, az első négy itt már nagyon elment. Siófokig genakkeres szakaszon legyalogoltuk az Avatart és rájöttünk a Rafficára és még két katamarán is lőtávolon belül volt. Változékony szél fogadott bennünket a Tihanyi csőig, amelyben jól taktikázva és jó irányokat vitorlázva megelőztük a Rafficát, és a közelünkben lévő katamaránokat. Teljes mosoly mindenki arcán, hozzuk a kötelezőt. Tihanyt elhagyva genakkerrel rohanunk végig a Balatonon, párhuzamosan váltjuk a vitorlákat a liberákon, alkalmazkodva a folyamatosan erősödő szélhez. Keszthelyi öbölben már viharos időjárás fogad bennünket, szakadó esőben, minden erőnket őszpontosítva cirkálunk a bója felé. Ezekre a körülményekre a Raffica jobban fel volt készülve, fokozatosan nyúlik el tőlünk, a két liberán kívül még 3-4 katamarán harcol az elemekkel Keszthely közelében. Vesszük a bóját és amilyen gyorsan csak lehet igyekszünk menekülni a viharból, itt már jönnek szembe a nagyobb cirkálók és a Sponsi.

Teljes nagyvitorlával és kis orrvitorlával száguldunk az addigra beerősödő 25 csomós szélben. Tartjuk a lépést az előttünk haladókkal, mikor hírtelen 35-40 csomósra erősödik a szél, a víz teteje porzik, azonnal a nagyvitorla lehúzása mellett döntünk, amely a levétel közben több helyen elszakad, használhatatlan állapotba kerül. A kis orrvitorlánk is sajnos elszakadt egy erősebb ráfújásban, így egyetlen viharfockkal próbálunk életben maradni. Stabilizáljuk a helyzetet, és 7-8 csomós sebességgel tartjuk az egytestű második helyet pár négyzetméter vitorlával. Közben jégeső és folyamatos viharos szél, a méteres hullámok keményen dobálják a hajót, megpróbáljuk megjavítani a grószt, de szomorúan vesszük tudomásul, hogy nem lehet. Úgy indultunk el, hogy nem történhet olyan, ami miatt feladjuk a versenyt, megcsináljuk, lesz ami lesz. Közel egy órája megyünk egy szál viharfockkal mikor feltűnik mögöttünk a Sponsi, talán 1-2 csomóval gyorsabb nálunk. Ilyen időben nagyobb felület vitorla szükséges ahhoz, hogy egy ilyen hajóval stabilan tudjunk vitorlázni, ebben a formában rendkívül kockázatos mind a hajó, mind a legénység számára. Beszélek a fő posztosokkal, mindenki arcán elkeseredettség, páran küzdenének az utolsó pillanatokig, de a döntést meg kell hoznom. Nálam, mint mindig a legénység biztonsága az első, így amellett döntök, hogy kiállunk a versenyből. Borzasztó rossz érzés volt, de utólag visszagondolva ezt kellett tennünk. Sajnálom a csapatot, mert egytől egyig tudom, hogy mennyit tettünk bele ebbe az idei versenybe, de a technika most közbeszólt, el kell fogadnunk. Szeretném megköszöni mindenkinek, aki a közös sikerért dolgozott: Antal Ákos, Balogh Attila Zsombor, Baráth László, Berzi László, Farkas Zoltán, Frast Ákos, Gyenis Bálint, Kiss Zoltán, Kerekes Attila, Kovács László, Kovács Zita, Lőkös Dániel, Makádi Dániel, Nagy Anikó, Nánási Krisztina, Németh Péter és családja, Porrogi Gábor, Skandera Gábor, Tujder Géza, Varga István. Nem adjuk fel, jövőre szeretnénk elsők lenni az egytestű hajók között, idén pedig még számos versenyen indulunk, ahol nem lehet más a cél, csak a győzelem.

További képek a Principessa galériájában.

Nánási Balázs
Principessa kormányosa