Az idei évben a 470 junior osztály képviselői ugyan távol maradtak a regattától, mégis szép számmal érkeztek fiatalok a helyszínre. Öt hajóosztály, - 420, Laser Radiál, Laser 4.7, Cadet és Optimsit - 161 képviselője versengett egymással és a szeszélyes április végi időjárással három napon keresztül. A tervezettnél és vártnál azonban kevesebb futamszámmal kellett megelégedniük a résztvevőknek, ugyanis a Balaton körül keringő frontok, esőfelhők igencsak megkavarták a széljárást. A reggelente fújdogáló keleties szelek nem bizonyultak túl stabilnak, ráadásul a rendezőség nem éppen kis méretű pályát tűzött ki a meglehetősen enyhe szélben, így pénteken teljes mértékben szélcsendben, valamint szombaton is igencsak elfogyatkozott szélben sikerült befejezni a futamokat.  Az instabil, változékony időjárást mi sem igazolja jobban, mint hogy az egyik pillanatban még a vízi várakozás és napozás töltötte ki a gyerekek idejét, a következőben pedig már a menekülésé volt a fő szerep egy dél felől látványos fekete fellegekkel érkező vihar elől. A gyorsan elvonuló égi áldást követően késő délután ismét napsütés honolt az újabb futam alatt, míg a vasárnapra az egész napos esőzés volt a jellemző. Végül öt futamot sikerült érvényesíteni, mely több osztály számára válogató volt a különféle nemzetközi megmérettetésekre.



420-ban a cadetból idén átülő Bagyó Áron és Munka Márton azonos ponttal, ám több jó helyezéssel zárta az élen a viadalt klubtársukkal, Földesi Péterrel és Borsos Dániellel, míg laser radiálban Bathó Péter, laser 4.7-ben Vadnai Benjamin, cadetban Polgár Lukács és Kanyicska Márk, a serdülőknél pedig Borsos Gergő és Horváth Balázs szerezte meg a győzteseknek járó kupát. A legnagyobb létszámú optimistes mezőny végső győzelmét Péch Lóránt szerezte meg, mialatt a serdülők versenyében Erőss Lóránd, a lányoknál pedig Jósa Adél bizonyult ezúttal a legsikeresebbnek.

 

A teljes eredménylista itt megtekinthető.


Eszes Bernadett

Fotók: Tóth Mátyás

Eszes Bernadett