A Sekli Étterem és a Lellei Vitorlás Egylet megalapította a Sekli Kupát, mely nevében ugyan hasonlít a korábban oly sikeres Aranysekli versenyekre, de valójában a két regattának semmi köze egymáshoz. A verseny, az étteremről kapta nevét és már az első évében csatlakozott a Yardstick Trophy Nagyhajós Kupasorozathoz.

Az időjósok reggelre jelezték a 30 csomó körüli széllökéseket ezért az LVE versenyrendező csapata halasztással kezdte a napot, így 10 órakor a kikötőben maradtak a rendezőhajók és persze a mezőny is. A rendező 11 órakor döntött a kihajózásról és Lelle - Szepezd - Ábrahámhegy - Lelle pályát tűzött remélve, hogy egy cseppet mérséklődik a szél. Nem vitás, hogy az előrejelzés és a reggeli Balaton látképe sokakat elriasztott a versenyzéstől, de a földvári OD hétvége és a Fehérszalag is megosztotta a versenyzőket. Ennek ellenére, ilyen időben 22 hajó vágott neki az embert és hajót próbára tevő regattának. A tavalyi International Kupa és most a Sekli Kupa bizonyítja, hogy a Yardstick Trophy mezőnyt komoly szélben is lehet versenyeztetni, ide mindenki vitorlázni jön.

A vízi és a parti rendezést is mintaként lehet állítani minden versenyrendezőnek, a Sekli Kupa egy olyan verseny volt, ami emelte a YST sorozat színvonalát.

 

Déli 12 órakor rajtolt a mezőny, 6-os erősségű szélben, ami egy cseppet sem akart mérséklődni, sőt inkább olyan érzetet keltett, hogy erősödni készül. Az első szakaszon krajcoltak a hajók Balatonszepezdig, utána félszél Ábrahámig, majd egy raum vissza Lellére. A leggyorsabb hajónak kevesebb, mint két óra kellett, hogy a versenytávot teljesítse és az utolsóként célba érő vitorlás is kicsit több mint három óra alatt lefutotta a versenyt. A legnépesebb mezőny most a yardstick III osztályban jött össze, de a yardstick II-ben is ott voltak a húzó nevek.

Elsőként a Lábady Zsolt kormányozta Lábad-X nevű X35-ös futott be, őket a Bolero (Somos Zsolt) nevű 11m OD követte. Harmadik a Scholtz 32-essel (Sir Titu) versenyző Rozsnyay Kálmán lett. Az előnyszámok némileg változtattak a sorrenden és Bolero, Lábad-X és Sir Titu sorrendben álltak a csapatok a yardstick I dobogón.

A yardstick II-ben ketten is megverték a tavalyi YST győztes Vivace (Bíró Márk) csapatát, aranyérmes a szigligeti Macska (Nagy Kovácsy Tibor) lett és az ezüstöt a Kerecsen II (dr. Hirsch Tamás) legénysége vitte haza.

Yardstick III-ban a Birdie (Kosztolányi Balázs) ismét nyert megelőzve a két lellei Balaton 25-öst, a Dudu-t (Szabó László) és az Allure (Pandúr László) csapatát.

 Leiner András fotói a Galériánkban!

Eredmények

YST pontverseny 3 verseny után

YST versenynaptár

Járosi Péter