11 óra 20 perckor, hatalmas előnnyel a mezőny előtt az első helyen célba futott a Huncat nevű, Formula 40 típusú katamarán Büki Gábor kormányzásával. Mivel a klasszikus hajók (Classic Round) rajtja után félórával, 9 óra 30 perckor indultak a modernebb hajók, az abszolút győztes kevesebb mint két óra alatt megtette a Balatonfüred-Kenese-Siófok-Tihany-Balatonfüred távot.

A második helyen az NJL katamarán ért célba ifj. Scholtz Imre kormányzásával, az abszolút harmadik pedig APUKA lett. Természetesen Litkey Farkas kormányzásával...

Összesen 129 hajó állt rajthoz az idei Fehér Szalag versenyen. Közülük harmincegyen alkották a Classic Round mezőnyét. Ők, az 1945 előtti tervek alapján, eredeti formában megépített klasszikus hajók, reggel 9 órakor rajtoltak. Félórával később indultak a modernebbek, köztük többtestűek, és ultrakönnyű, a közelgő Kékszalag abszolút győzelemre hajtó olyan vitorlások, mint Apuka ( Lisa), a Principessa, a Szponzi vagy az Avatar.

A győztes két óránál rövidebb menetidejéből könnyen kikövetkeztethető, hogy remek szélben versenyzett a mezőny. A rajtnál hármas (Beaufort) erejű északnyugati szél fokozatosan erősödött. Kenese előtt már jó ötös-hatos (20-25 csomós) szélben küszködtek a hajók a bóják kerülésével.


A két gyors katamarán félóra hátrányból is megelőzte idáig az Classic Round mezőny elején csatázó Siroccót és Nemerét.
Komoly feladatot jelentett az erős, pöffös, északiasodó szélben félszeles irányból érkező hajókat hátszélbe leejteni , végrehajtani a halzolást, majd Siófok felé venni az irányt.

A könnyű egytestű versenygépek közül elsőnek a Vodafone Buda Cash (Principessa) ért ide, ám kétszeri próbálkozásal sem sikerült végrehajtaniuk a manővert (a halzolás helyett választott körbefordulást). Technikai gondjuk is akadhatott, mert nem folytatták a versenyt Siófok felé, hanem kiálltak.

Így mögöttük a Szponzihoz és az Avatarhoz képest nagy előnnyel Apuka fordult. Mindhárom hajó megküzdött a manőverrel. Soponyai Gézáék ráadásul még egy ott bóklászó nézőhajóval is...



A szél az egész futam alatt ugyanolyan jól fújt, így az utolsó hajó is célba ért kora délután. Akadtak kisebb technikai gondok néhány hajón, páran kiálltak a versenyből, ám a mezőny java kitűnő versenyt futott.

Nagyon sokan, több, mint a mezőny fele benevezett a Füred-Kenese távra hirdetett „Egy szakasz Keller Andrisért" jótékonysági futamra.
Többen adtak a minimálisan meghirdetett összegnél többet és Andris biztosan örömmel látja az erre a célre nyomtatott plakátra írott számtalan jókívánságot is. Mert a vitorlázók szeretettel visszavárnak a vízre mielőbb!