A sort a női match race versenyek nyitották június utolsó napjaiban, majd a lasereseket és starosokat a Finn dinghy, 470 és 49er osztályok Európa-bajnoki futamai követik.

Hazánkat két laseres, Berecz Zsombor és Bakóczy Róbert, két női radiálos, Héjj Viktória és Karé Réka, valamint egyetlen csillaghajós egység, Tenke Tibor és Bezeréti Miklós képviselte. Az időjárás végig nyugodt, általában napos, meleg oldalát mutatta, enyhe széllel, mely kedvezett versenyzőinknek, s több szép eredmény is született a regatta során.

 

Tenke Tibor és Bezeréti Miklós remek teljesítményt nyújtva mindvégig az élbolyban vitorlázott, s a tízedik helyen bejutott a legjobbak számára megrendezésre kerülő medal race futamra, melyen az előkelő negyedik helyen ért célba, így végül az összesített 9. helyen végzett az Európa-bajnokságon a 26 hajót felsorakoztató Star mezőnyben. A győzelmet a Fernando Echavarri - Fernando Rodriguez  Rivero spanyol kettős szerezte meg jelentős előnnyel a görög és japán párosok előtt.

Legeredményesebb laseres versenyzőnk, Berecz Zsombor a Kieler Woche világkupa versenyen megszerzett 8. helyezése után Helsinkiben ugyan korai rajttal kezdett, ám azt követően végig szépen vitorlázott, - kétszer is a legjobb tíz között ért célba csoportjában a selejtezők során, sőt, annak utolsó futamát győzelemmel zárta - így bejutott a legjobb 47 hajó közé az arany csoportba. Másik laseresünk, az ifjabb, s az idei év elején iskolai elfoglaltságai miatt kevesebbet versenyző Bakóczy Robi ugyan nem jutott be a legeredményesebbek csoportjába ám ő is egyenletesen vitorlázott, s egy csoport második helyezést is bezsebelt a selejtezők során. Robi a döntő futamait, - melyen a gyenge szél megnehezítette a rendezők dolgát, s csupán két futamot sikerült lebonyolítani a tervezett négyből - az ezüst csoportban folytathatta. A döntők nyitó napján egy, azt követően egyet sem sikerült lebonyolítani szélhiány miatt, míg az utolsón a Medal Race döntők miatt csak egy futamot teljesítettek a versenyzők. Zsombi végül az összesített 33. helyet szerezte meg a 160 hajót felsorakoztató mezőnyben, míg Robi az ezüst csoport 28. helyezéséig jutott, mely az összesített lista 75. helyét jelenti számára.  

 

Női radiálosaink a világbajnokságra való kijutásért is küzdöttek, úgyhogy ők nem csupán az Európa-bajnoki helyezésekért, de egymás ellen is versenyeztek. A gyengébb széljárás Héjj Viktóriának kedvezett inkább, aki alig pár ponttal maradt le az arany csoportba jutástól, s az ezüstben remek teljesítményt nyújtott, ahol végül a második helyet szerezte meg, mely az összesített lista 57. helyezését jelenti számára a 109 fős női mezőnyben. Karé Réka mindvégig a mezőny második felében vitorlázva a 81. helyezésig jutott, így a válogatókat Héjj Viktória nyerte, azaz ő képviselheti majd hazánkat a perth- i világbajnokságon.

További eredmények ITT.

Eszes Bernadett