Szólhatna a 2-es reffes, Fövenyesig tartó napfényes vasárnapi dekkvizezésről is a Solarison, vagy hogy milyen szép volt néhány órával később 4-es szélben felavatni a 470-es új trapézköteleit a szántódi öbölben. Mindezek helyett azonban ez a beszámoló kedves vízi szórakozásomról, a kompozásról szól.

Na nem utasként. Inkább hajóból és lehetőleg minél kisebből. Kiszámolva a szezon közepén 3-4 egyszerre közlekedő komp közötti ideális útvonalat a köztük történő áthajózásra, privát ország imázs építő kampányként minél szélesebb mosollyal és fejenként legalább egy kézzel integetve.

És be kell valljam, úgy a legjobb, ha csak csajok...

Vasárnap a boldog öbölbeli trapézolás levezetéseként elvittem tehát Mariannt a 470-essel kompozni. Minden körülmény adott volt: fehér felhős napsütés, 20+ fokos víz, egyenletes szél; trapézhoz már ugyan kevés, de Mariann mosolyának még éppen elég, hisz lóghatott félig a víz felett a lábát a svert szekrény szélébe akasztva, miközben a kormánynál néha még én is kidőlhettem. Apró szépséghibaként bikini helyett neoprén és mellény járt a kompot aznap jó pillanatban igénybe vevő turistáknak - igen, a viharjelzés, de erről itt diszkréten nem ejtenék több szót... Mivel Mariann kb. 2 hetet töltött életében eddig vízen, a biztonsági megoldást választottam: a hajót raumban közvetlenül a szántódi rév előtt vezettem át, szigorúan azután, hogy elindult a Tihanyba tartó komp. Hello Keleti medence, ismét csak köszönni jöttünk, már élesedem is fel. A Szántódról induló komp elhaladt előttünk, a másik pedig már kikötött, így nem volt nehéz dolgom a visszafele csapás meghatározásával: egyszerűen csak a Tihanyból indulóra kellett tartani. Ahogy elengedjük, a farhullámok utáni csendesebb vízen kényelmesen lehet majd visszahajózni, ott már nem dobják vissza a hajót a komp oldalhullámai. Miközben vigyorogva vitorláztunk kifekve a negyedszélben a komp felé - nagyságrendekkel tökéletesebb beállításban, mint a balatoni képeslapok bármelyike -, Mariannal megosztottam szóban is az alkalmi turistafotó modell szakma iránti rajongásomat. Igen, egy újabb hibátlan, hét befejező életpillanat. 

Nagyjából 30 másodperc múlva elment a nap. Plusz 2 múlva megállt a szél. A komp sziluettjének elejéről a szememet Mariannra kaptam, miközben a luvba dőlő hajó vitorlái áthaladtak a hajó középvonalán. Tizedmásodperc alatt mozdultam át a másik oldalra, de az oldalhullám még gyorsabb volt: egy jól időzített alákanalazással bevégezte a komp által tökéletesen kitakart 15 csomós D-Ny-i hiányában 30 fokban negatívba dőlő hajót. Az elkerülhetetlen borulás felé tartva engedtem a grosz sotton, a merülés pillanata előtt még láttam, ahogy a baum átlendült 15 centivel Mariann feje felett.

Víz alatti csend. Hiába hallottam már annyiszor, annyiféle hajóról, mindig elfelejtem, mennyire hirtelen és mindenek felett álló a vízbe érkezést követő hangtalanság. Szerencsés vagyok, mert nem féltem tőle soha: inkább megnyugtat, ahogy egy intésre elnémul üvöltő szél, csattogó vitorla vagy éppen a komp motorjának hangja. Azért is szerencsés vagyok, mert nem volt még belőle rossz élményem sem: nem borultam tőkesúlyos hajóval, hidegben, éjszaka. A szántódi vitorlástábor alapszabályai között szerepel, hogy viharjelzésben a marásvonalon belül vitorlázunk, így valaha én is az öböl derékig-nyakig érő vízében tanultam borulni, ám ahogy az évek teltek, az öböllel együtt kinőttem a szabályok egy részét is: borultam tehát eleget mély vízben és part mellett, mellény nélkül és vízhatlanban, kezdőkkel és rutinosokkal egyaránt.

Első teendő: legénység. Mariann feje tisztán előttem, nem vitorla alatt, sem kötélbe akadva. A 'jól?' kérdésre pozitív a válasz.

Következő teendő: a jobb kezemben maradt, kiesett kormányt lekötni, közben Mariannt átküldeni svertre mászni. A kormányon kívül nincs, ami elúszhat, mehetek az árbochoz, hogy szélbe állítsuk a hajót.

Első probléma: árbóc túl mélyen már ahhoz, hogy kézzel elérjem. Gyenge próbálkozás a grosz sottal, magam sem gondoltam komolyan. Mariann lóg a sverten, ok, mászom hátulról a hajó oldalára. Én fenn. Mariann az utasításokat válogatott íjászhoz méltóan végrehajtva néhány perccel később szintén.

Második probléma: hajó nem mozdul. Szuper, ezt már ismerem, nem vagyunk elég nehezek. Semmi gond, majd az első vízre lépését ünneplő trapéz kötél.

Harmadik probléma: trapéz kötél gyűlik a kezemben. Nem vigasztal, hogy igazam lett, hogy szigetelő szalagozni nem nagyon érdemes a kampót az árbochoz.

Közjátékként a második mellénk érő komp vezetője kedvesen felajánlotta, hogy kivisz, de csak minket, a hajó marad. Köszönettel visszautasítottam: az, hogy percek óta 3 komp hajózási útvonalának közepén ülünk másodfokban, elmerült árboccal, vékony, belül futó fallokkal és kiakadt trapézdróttal, önmagában még nem ok arra, hogy elhagyjuk a 470-est. Mariann pedig a kompvezetővel folytatott beszélgetés közben az összesereglett utasok objektívjei előtt a percekkel azelőtt átadott tudást tökéletesen alkalmazva megjegyezte, hogy az igazi jó turistafotók valószínűleg leginkább most készülnek... Ő tehát szintén és továbbra is jól.

A hajó oldalán ülve, a visszaállítás további lehetőségein gondolkodva a kompról a tihanyi mólóra tévedt újra a szemem. Ami ugyanott volt, ugyanolyan szögben, mint a közjáték előtt. Oh. Hiába vagyunk a Balaton legmélyebb része felett, az árboc bizony leszúrt, önerőből visszaállítás itt ma már nem lesz. Nem baj, egy napsütéses-jó szeles, augusztusi vasárnap délután a csőben sok a nagyhajó, ha szerencsénk van, valamelyik ránk néz, ha meg nem, a kompvezető úgyis szólni fog a rendőröknek. Most akkor várunk, amíg valaki hozzánk szól.

Várakozás közben a kompok udvariasan kerülgettek, mi pedig a sverten és a hajó oldalán ülve-állva-lógva újabb kitűnő pózokat szolgáltattunk számtalan fényképezőgépnek amíg elérhető közelségbe nem gyűjtöttem a grosz sottot és a kikötőkötelet. Mariann kitartóan és higgadtan asszisztált, köszönetet mormolva közben ennek-annak a csodás időjárásért és a láb közé csatolható kölcsön mentőmellényért. Ahhoz képest, hogy nemcsak vizuális, de hajózási szempontból is különleges helyen és helyzetben voltunk, a Keleti medencéből érkező hajók nem mutattak túl nagy érdeklődést irántunk, de örömmel vettem, hogy felénk kanyarodik egy földvári legénység, akikkel egy sok évvel ezelőtti Pub-likos este óta köszönőviszonyt tartunk fenn. A 2 héttel ezelőtti Kékszalag óta a hatékony kikötőkötél dobás és elkapás (is) felértékelődött, ám a kötél megfelelő kezek hiányában ezúttal lecsúszott az amúgy az egész szezonban aktívan versenyző hajó oldalán. Ezzel ők a maguk részéről elvégzettnek ítélve a feladatot továbbhajóztak Földvár felé, gondolom, várta őket a szerető család.

A 470-es közben lassan, de érezhetően süllyedt. Mariann lelkesedése kicsit lankadni látszott, úgyhogy jobbnak láttam nem megosztani vele, hogy úgy tűnik, nem zárnak túl jól a 470-es légkamrái... 

Szerencsére a kocsmai pajtások után - és helyett - nem sokkal később a következő hajó a segítségünkre sietett, fedélzetén egy nagyjából 10 fős, fürdőruhában sétavitorlázó társasággal. Akik talán kevesebbet versenyeznek, mégis elsőre elkapták a kötelet miközben közülük ketten már ugrottak is fürdőnadrágban a vízbe. A finom motoros berántásnak és a plusz súlynak köszönhetően a kiérkező rendőrök már csak a visszaállításnál újra elszabadult kormányt kellett, hogy átvegyék Marianntól. A hajó ugyan dekkig süllyedve, de állt, így le tudtam húzni a vitorlákat, segítőink közben befogadták Mariannt, majd rendőri kísérettel elindultunk vontán Földvár felé.

Györökön végződő Kékszalagunk legfárasztóbb része nem a vízen zajlott, hanem a kikötés után, amikor felváltva őriztük a Sirályt a mólón, hogy ne csapják a hullámok a betonnak. A kompok között eltöltött fél órát követően vontán állni az egész napos D-Ny-i 15 csomó körüli szél által keltett hullámokban az elsüllyedt 470-es orrán szintén csak néhány percre jelentett megkönnyebbülést. Az imbolygó hajón egyensúlyozni nem hangzik annyira megterhelőnek, de gyorsan kiderült, hogy a hullámok rángatása az amúgy is meggyötört árboc vorstagját esélyes, hogy kitépi, ha nem nyomom előre teljes testtel, két kézzel. A vidámság itt egy időre véget is ért: miközben szürke felhők kúsztak a nap elé, csendes elfogadással vettem tudomásul, hogy látványosodás helyett most fájdalmas 45 perc következik. A szántódi stég magasságában aztán átszóltam Mariannak, hogy telefonáljon a fiúknak, akiket hátrahagytunk az öbölben 1,5 órával korábban egy kalózban...

Ahogyan idén már többször is, a földvári kikötőbe érve újra kisütött a Nap. Mentőhajónknak köszönhetően a 470-es sólyaközelbe, Mariann pedig szárazföldre került. A megnyúzott hajó ismét turista látványossággá vált, megmentőinkhez csatlakozott néhány, vödörrel felszerelt 470-es srác a Spariból, majd megérkeztek Szántódról egy trailerrel a sajátjaink is. Sajnos bemutatkozásra ritkán jut ilyen helyzetekben idő, úgyhogy névtelenül kell megköszönnünk mindannyiuknak, hogy láttak, jöttek, és segítettek győzni. Súllyal, erővel, motorral, vödörrel. Szavak helyett tettekkel. Mert pontosan tudom magamtól is. Komp. Mélyvíz. Másodfok. Öreg hajó. 15 csomós D-Ny-i szél. Friss mannschaft. És nem szóltam, hogy kompozni megyek.

Nem ígérem, hogy többet nem kompozom. Azt sem, hogy nem megyek mélyvízbe. A viharjelzés szelet jelent, úgyhogy ezzel kapcsolatban sem tehetek felelősségteljesen ígéretet. De tisztelni fogom a hajó korát, és jobban átnézem majd szerelés közben. És ígérem, hogy szólni fogok minden alkalommal, mielőtt az öblön kívül megyek. Meg azt is, hogy néha nem lesznek olyan jók a fotók, mert hamarabb beülünk és inkább ráengedek.

A friss mannschaft estére kicsit elfáradt, de azt mondta, életre szóló élménye volt. Következő nap közösségi felhívásban alkoholt ígért annak, aki szerez neki egy fotót a kb. 200-ból, ami rólunk készülhetett, majd írásban közölte, hogy hétvégén kiáll a trapézra, ha kiküldöm. Fotó ugyan még nem került, ám az index bulvár rovatában megemlítődtünk a vasárnap a Balatonból kimentett 22 ember között szereplő 'egy kisvitorlás felborult'-ként - jobb, mintha a 2 részeg lettünk volna, aki elkötött egy hajót... 

Az e heti beszámolóvégére más nem marad, mint hogy drukkoljatok, hogy legyen a jövő hétvégi turistafotókhoz megint 10 csomó feletti szél, új árboc és verőfényes napsütés. Utána átugrunk Földvárra - jó lenne 2 cukormentes limonádé és egy kör hálasör mellett ezúttal bemutatkozni...

Kovács Éva 

Kapcsolódó cikk:

• Egy élménybeszámoló margójára

   

Kovács Éva