A négy napos rendezvényen kilenc ország 55 versenyzője állt rajthoz, hogy megküzdjön egymással a Svájc Finn Dinghy Bajnoka címért, s egy jót versenyezzen a festői szépségű tavon. 

 

 A versenyt mindvégig csodás napsütés, igazi vénasszonyok nyarára emlékeztető időjárás, és meglehetősen gyenge légmozgás jellemzett, melyben végezetül 5 futamot sikerült lebonyolítani. Az első napokban még ugyan megérkezett a helyi, kora délután érkező keleties szél, melyben a nyitó napon három, majd azt követően egy-egy futam került megrendezésre, ám az utolsó napon teljes mértékben a pihenésé és napozásé volt a főszerep. A győzelmet a cseh Michael Maier szerezte meg kettő ponttal megelőzve a német Matthias Millert, míg a dobogó harmadik fokára a hazaiak legeredményesebb versenyzője, Peter Theurer állhatott fel. A hazánkat képviselő apja-fia egység, azaz Haidekker Péter és Elemér mindvégig egyenletesen vitorlázva a 10-20. hely között versenyzett, bár Elemér elkönyvelhetett magának egy igazán szép futameredményt is a második versenynapon, amikor ötödikként szelte át a célvonalat. Édesapja Péter nem volt ilyen szerencsés. Amikor az élmezőnyben vitorlázott, egyszer érvénytelenítették a futamot a teljesen elfogyott szél miatt, majd a következő alkalommal harmadik helyről megfütyülték, s így jó pár helyet visszacsúszott. Végül azonban mégis ő zárta előrébb a viadalt, s szerezte meg a 15. helyezést az 55 hajót számláló mezőnyben, míg Elemér a 18. helyezésig jutott.

 

A regatta mindvégig barátságos és teljes mértékben nyárias hangulatban zajlott, melyet egy szombat esti közös vacsorával, s jó hangulatú estével koronáztak meg a rendezők.  

EREDMÉNYEK

Eszes Bernadett