A londoni olimpiára készülő Karé Réka Laser Radiálban, Pál Gaszton és Beliczay Márton Finnben, míg az olimpiai kvalifikációt a perthi-i világbajnokságon már megszerző Berecz Zsombor Laser Standardben állt rajthoz az immáron 43. alkalommal megrendezésre kerülő neves regattán.

Napsütéses időben, gyenge és közepes szelekben az első három napon hat kvalifikációs futamon teljesítettek a versenyzők, majd arany, ezüst és bronz csoportra osztva folytatták további két napon keresztül a döntő futamokat. Szerencsére az ötödik versenynapon a várva várt D-DK-i szél is megérkezett, így immáron remek szélben versenyezhettek az indulók, mielőtt az utolsó napon az osztályok top 10 versenyzői a Medal Race futamokon mérhették össze tudásukat.

Mieink közül ismét Berecz Zsombi szerepelt legeredményesebben, aki három alkalommal is az első tíz között szelte át a célvonalat csoportjában, s magabiztosan jutott be az arany csoportba, ahol végül a 28. helyen zárta a regattát a 138 fős mezőnyben. Karé Réka az ezüst csoportban versenyzett a döntők futamain, ahol a 73. helyet szerezte meg a 89 fős női versenyben, míg Pál Gaszton a 34., Beliczay Marci a 45. helyezésig jutott az 57 hajót számláló finn mezőnyben.

 

Eszes Bernadett