A futamok előtt, alatt és után a mólón 22 méltán elismert pincészet nedűit kóstolhatják az érdeklődők az etyeki Sonkamester, a kelenföldi Mangalica bolt bestsellerei és kézműves sajtok társaságában.

Békebeli vitorlás versenyek hangulatát és nívóját idézi meg június utolsó hétvégéjének eseménye Balatonkenese legkellemesebb kikötőjében. A TakarékPont - Borregatta másodízben hozza össze a borász és hajós társadalom elitjét. Legendák találkozójának lehetünk részesei, hiszen egy mezőnyben indul többek között a tavalyi győztes Kékmadár Wossala György többszörös európa- és világbajnok vitorlázóval és Malatinszky Csaba borásszal a fedélzetén, Soponyai Géza saját építésű Evolution-je Garamvári Venczellel, 2011 borász kormányosa Bujdosó Ferenc a Gardazzurra mellett mégegy egységgel, Nemere II Láng Róberttel, Kamocsay Ákos, Bock József, Légli Ottó, Gere Attila, Günzer Tamás pedig saját kormányzású hajóikon. A Feind Borászat legénységét Palkovics Krisztián válogatott jégkorongozó erősíti.

 

 

Szárazon és vízen egyszerre zajlik a megmérettetés, hiszen a regatta és a móló borát a rendezőkből, a névadó szponzor - Takarékpont cégcsoport - munkatársaiból álló zsűri választja ki az első estén. Fontos tudni, hogy a rendezvény a nagyközünség számára is nyított. Szurkolók és érdeklődők vasárnap délutánig nyítva tartó Bormólón tarthatnak ízpróbát, kóstolhatnak és vásárolhatnak pinceárakon a szakértőktől, kérdezhetnek a borászoktól.

A nevezett hajók június 30-án, szombaton, egy túraversenyen, július 1-én vasárnap egy pályaversenyen vesznek részt, a két futamon elért helyezéseiket együtt értékeli és díjazza a rendezőség.

 

 

A versenyen való részvétel ugyan szigorú szabályokhoz kötött, melyre a hajók Yardstick rnedszerben nevezhetnek, a bormóló nyilvános, melyre a szervezők szeretettel várják a vendégeket.

A BORMÓLÓ péntek délutántól vasárnap délutánig a nagyközönség számára is napijegy  (kóstolópohár) térítés ellenében látogatható. 

2011-es eremdények:


Abszolút

Rank Hajó neve Kormányos Borászat

1st Kékmadár Wossala György Malatinszky Pincészet

2nd Gardazzurra Bujdosó Ferenc Bujdosó Pincészet

3rd Helikon Simonfay Géza Zoltán Simonfay Pincészet

4th Nemere II Láng Róbert Gróf Buttler Borászat

5th Jómadár Dr. Szilbereky József Hilltop II.


Borász kormányosok - abszolút

Rank Hajó neve Kormányos Borászat

1st Gardazzurra Bujdosó Ferenc Bujdosó Pincészet

2nd Helikon Simonfay Géza Zoltán Simonfay Pincésze

3rd Nagymedve Ember Sándor Kadar Hungary

4th Rumli Polgár Zoltán Polgár Pincészet

5th Aquarius Töltl József Töltl Pincészet

 

Második TakarékPont - Borregatta és Borászregatta
Időpont: 2012. június 29 - július 01.
Helyszín: Balatonfői Yacht Club
Cím: 8174 Balatonkenese Főnix tér 3.
www.borregatta.hu