A területen több egyesület is küzd az életbenmaradásért, mert jellemzően a fejlesztésre, de még a karbantartásra sem jut elegendő pénz. Bár az építmények lepusztultak, a vitorlázás szeretete valami hihetetlen erővel tör a felszínre hirdetve a szoftver fölényét az elaggott hardver felett. A Laurel kupát a valamikor még Építők néven tündöklő ma Alba Régia SC néven működő vitorlás szakosztálya rendezi. Az alig több mint négymillió forintos éves költségvetéssel gazdálkodó egyesület egyetlen alkalmazottja és a működtető motorja Sipos Péter, alias Sipi. Ő a főnök, a kikötőmester, a műhelyvezető, a hajóépítő, a karbantartó, a takarító, az edző és emellett a klub legeredményesebb versenyzője is egyszemélyben. Emellett vagy száz klubtag, és legalább ugyanannyi vendég látogatja a Sipi által szervezett versenyeket. A szűk költségvetésből kell fenntartani az épületet, a hajóállományt, kifizetni a bérleti díjakat és Sipi 69430Ft-os netto bérét annak összes közterhével. A Laurel az év kihagyhatatlan rendezvénye. A versenyzés már nem tartozik életem elsődleges prioritásai közé, egyszerűen azért mert a részvétel öröme elvész a vele járó kötelező logisztikai feladványok megoldatlansága miatt. Sipi úgy látszik tisztában van a nehézségekkel, mert olyan full szolgáltatáscsomagot kínál, ami visszautasíthatatlanná teszi ajánlatát. Először is biztosítja a hajót, felszerelve, versenyre kompletten előkészítve, szállást leírhatatlan - de számomra igencsak kedves körülényekkel - , étket és italt, de ami a legfontosabb: kitűnő társaságot.

 

A hagyományosan hétköznapra időzített találkozó kormányos értekezlettel veszi kezdetét. A pályarajzra nincs szükség, tudjuk mi a hagyományos háromszög olimpiai pálya a régi pontszámítással. Felkínája a rövidített kétkrajcos alsó befutós lehetőséget, de az egybegyűlt urakat sérti a feltételezés, hogy ne bírnának futamonként három cirkáló szakaszt, így marad a komplett pálya. A harmadik futamban már szakad az eső fúj a szél, de már megszűnik a pumpálás és a kötelek ütemes húzogatása. Begörcsölt alkarok csőrbegörbült ujjak és kőmerev combok jelzik az életkor és az akarat diszharmoniáját. Az esti sörös babgulyásos nosztalgiaparty után nyugovóra tér a csapat. Az ammóniaillatú vízes göncök, a meggypiros szkáj ülőgarnitúra műbőrhasadékaiból és a salétromos falakból áradó elegy kiszellőztetésére csak korlátozott lehetőséget kínálnak a nyithatatlan zsanérukat vesztett fém ablakok.

 

Mégis jól alszom, de reggel érzem az elszabadult tejsav merevítő fájdalmát. A szomszédos Sirály klub teraszán a legendás Wincz Tibi kínál kotyogóbol harákoló kávéval. Bemutatja büszkeségét a lengő fémlapos analóg széljelző műszert, hegesztett pálcás Beaufort skálával. 5 felett leng a lapka amikor kivonulunk a hátralévő két futamra. Az első futam még csak csak, megúszom a nagyobb billenéseket, sőt még a dobogós hely esélye is felsejlik. A záró futamra a szél rendesen bedudál, esnek kelnek a sporttársak igyekszem túlélő üzemmódba kapcsolni, amikor egy keményebb pofon ledönti a holmit. Nyilván, ha időben eldobom a shottot megúszom, de ez most nem jött össze. A befutó krajcban vagyok, elméletben tisztán látom a helyzetet, de gyakorlatban nem így cselekszem. Mire visszaáll a cucc jól megtelik vízzel. Szerencsére mind a két ventil nyitva, óvatosan terelgetem a hajót várva a vízszint rohamos csökkenését. Tekintélyes előnyöm egyre fogy a víz meg nem. Mi a túró van? Óvatosan behajolok és látom, hogy a nagyobbik lee oldali ventilen sötét árny terpeszkedik. Tibi te bitang! Az életmentő csokitábla szépen ráúszott a nyílásra így csak a vékony krajc ventil dolgozik... Néhányan elmennek, megcsinálom a kiesőmet, de azért befutok. Az abszolút dobogóról letaszít egy ötvenes ficsúr, szerencsére vannak még korkategóriák ott vigasztalódom. A parton befaljuk a maradék gulyást, elpakoljuk a hajót, és sajnáljuk, hogy vége.

 

Jövőre ugyanitt!

A teljes eredménylista itt letölthető. 

További képek a galériában. 

Gerő András