Kádár Krisztina hosszútávúszó, civilben a szolnoki Szigligeti Színház rendezőasszisztense nagyon készült a feladatra. A Monti Bt - s csapat Kenyeres Márti, Schalkhammer Tibor szervezte, rendezte, és engedélyeztette a kísérletet. A két kísérőhajó mozgását mindannyian követhettük a Snewisport jóvoltából. Kora délután a nagy kánikula idején a BFYC kikötőjéből vágott neki a kis csoport a tükörsima vízen, és tűnt el a látóhatáron. Aznap éjjel hatalmas telihold ragyogta be a tavat, a gps-es követő szerint már a Tihanyi félszigetet is elhagyták, amikor nyugovóra tértem. Reggel a track piros vonala megszakadt. Mi történt? Erről szól Krisztina beszámolója. 

2012. augusztus 2. délután 14 óra.

Hosszú várakozás után végre elindulhatok. Nagyon nehéz három hét van mögöttem. Az átúszás engedélyei megvoltak, már csak a megfelelő időjárásra vártunk. Embert próbáló napok. Nem tudod mire készülj, csak múlik az idő és várod mikor jön el végre a Te napod! Nem lehetett egyszerű körülöttem az élet! Aztán jön a hír: holnap rajt!

Már reggel elindult a készülődés. Segítőim még az utolsó simításokat végzik, én próbálok még egy kicsit pihenni és 14 órakor itt az idő! Ugrás az ismeretlenbe! Elindultam!

Az első pár óra nagyon gyorsan telt! Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ott úszol a Balaton közepén! Fantasztikus az a víztömeg, az az erő ami téged körülvesz. Nagyon könnyen ment!

Úgy éreztem a víz és én egyek vagyunk! Az első holtpont kb az 5. órában jött, de egészen könnyen túljutottam rajta-bár férjem aggódó tekintete nem ezt tükrözte. A következő próbatétel: átjutni a „Tihanyi-cső"-n. „Most hogy lesz?"- kérdeztem. A hajóról jött a válasz: „Te ne foglalkozz semmivel, csak tartsd a távolságot a 2 kísérőhajó között, a többi a mi dolgunk." És így történt!

Rájuk bíztam magam és csak úsztam-úsztam, nem foglalkoztam semmivel. Ez igaz volt az egész úszásra! Olyan fantasztikus kíséretem volt, hogy tudtam itt baj nem történhet, itt csak én hibázhatok! Túl jó erőben voltam, már-már megijedtem saját magamtól. Nem tudom mi történhetett! Egyszer csak azt éreztem, hogy nagyon fázom! Nem tudom hol jártam, nem tudom hány óra volt, csak azt tudtam fázom! Különleges fázás volt ez. Csak úgy tudtam megfogalmazni, hogy remegek, de kívülről semmi nem látszott. Belülről jött ez az érzés, amire pontosan még nem tudom a magyarázatot, erről orvossal kell konzultálnom. Próbáltam legyőzni, próbáltam túlesni rajta, de nem ment. Kicsit fájt, hiszen még mindig azt éreztem, hogy erős vagyok, hogy meg tudom csinálni, de nem értettem ezt a remegést. Azt éreztem átfáztam, nagyon messze még a Nap, hogy melegítsen, és nehezen ugyan de meghoztam a döntést: Megállok!

Csak néztem körbe, néztem a körülöttem levő embereket akik várakozó tekintettel figyeltek rám.

Nehezen mondtam ki, hogy itt most vége! Vége ennek a hatalmas munkának, amit Ők elvégeztek csak azért, hogy én véghez vihessek valamit. Felelősséggel tartoztam irányukba, de nem dönthettem másképp. Őszinte, hatalmas köszönet mindnyájuknak! Remélem nem csalódtak bennem!

A folytatás? Még nem tudom. Hosszú, lemondásokkal teli 1,5 év volt, főleg a családom részéről.

Férjem, gyerekeim, szüleim végig kitartottak mellettem! Közösen kell átgondolnunk a jövőt, de ha úgy döntünk, az idei tapasztalatokat segítségül véve, talán jövőre újra nekivágunk és meghódítjuk hazánk egyik gyöngyszemét: a Balatont!

A TV2 videókövetítése:

Kádár Krisztina