Két dolgot nem ért el nálam: nem tanultam meg németül, és ami még szomorúbb borzasztóan rendetlen alak vált belőlem. Az ügy kontraproduktivitása megelőzhető lett volna némi erőszakkal, amire az én drága szüleim nem voltak partnerek.
Kikötőn kívül nem vesztegelhet hajó a Balatonon! És punktum! Ebben semmi új nincs a 2000-es Balaton törvényben is benne volt, de nem nagyon foglalkozott vele senki, mert nem volt különösebb szankciója. Az akkori verdikt szerint a mederben csak az vesztegelhet akinek van fizetett kikötőhelye valahol. Mekkora egy lóláb! No de most finomra hangolták a rendet, mely szerint még horgonyozni is csak kvalifikált őrszemélyzet biztosításával lehet. Had idézzek az év eleji, a változásokat bejelentő sajtónyilatkozatokból: „...nem lehet az engedélyezett kikötőkön kívül vízi járművet kikötni, hiszen az környezetvédelmi, vízjogi és bűnügyi szempontból is aggályos. A tilosban "parkoló" vízi jármű üzemeltetői sok esetben megrongálják a nádast, akadályozzák vagy veszélyeztetik a vízi közlekedést, illetéktelenül foglalnak és zárnak el partszakaszokat, kikerülnek mindenféle díjfizetést, és a csónak-, illetve vitorláslopások, továbbá a viharok miatti eltűnések leggyakoribb elszenvedői."
No ez már döfi! Megvan a tarifa ami akár 150 000 Ft is lehet, és megvan a lefülelő szervezet, akinek csak ki kell adni a parancsot és sok esetben függetlenül saját belső meggyőződésüktől beindíthatóak a nagy pénzbegyűjtésre.Nem irigylem a vízi rendőröket, valójában ők a szememben nem is igazán rendőrök. Hajósok ők, sokkal inkább mint ahogy mi magunk magunkat képzeljük. Akik foglalkozás sőt hivatásszerűen nap mint nap kihajóznak, függetlenül az időjárási körülményektől, azok mindent tudnak a vízről, a tóról, az időjárásról. Amíg folyami szolgálatban lévő társaik védett kormányállásokban, gyakorlatilag hullámmentes vízeken teljesítik feladataikat, addig a balatoniak középkonzolos RIB-ekben eszméletlen terhelésnek vannak kitéve. Ezek az emberek tökéletesen tisztában vannak a Balatoni hajósok veszteglési szokásaival, és nem lehet könnyű számukra egy ennyire érdekorientált rendelkezés kikényszerítésében tevőleg szerepet vállalni.
Ezen a tavon akkor is volt hajózás amikor még nem voltak védett kikötők. A parti népek csónakokból halászták a halat, hajók szállítottak embert, terményt követ és a hajózás igényeihez igazították a kikötés műtárgyait is. Ezek a kikötők még arra szolgáltak, hogy a hajók ki-be rakhassák rakományukat, utasaikat. A csónakok a kisebb hajók parti nádasok védelmében, a nagyobbak a nyílt vízen, horgonyon vagy bóján vesztegeltek. A szabadidős hajózás sem a kikötők védelmében terjedt el a tavon. A gazdagodó polgárság gyönyörű hajóit kezdetben elsősorban az uralkodó szelektől védettebb északi parton bójákon tartotta, míg a déli part a jollék a csónakok paradicsoma volt. Az akkori nádas még jól tűrte a kiképzést, igaz akkoriban még a zöld mozgalmak sem igen léteztek, hogy fogadatlan prókátorként védelmébe vegyék az ügyet. Még a múlt század második felében is békén hagyták a kikötőkön kívül parkoló hajósokat, miközben hatalmas lendülettel változtatták meg a tó arculatát. A déli partot gyakorlatilag körbebetonozták, nagy befogadóképességű medencés kikötőket is kialakítva. Nyilván az őshonos nád jelentős részét sikerült kipusztítani, de a tó ezt is kibírta helyenként a nád is szépen visszatelepült jótékonyan takarva a brutális védművet. Az új kikötők is benépesültek: szépen megfért bennük a kis jolle és a nagyobb tőkesúlyos hajó is. Azzal, hogy a déli parton is lehetett tőkesúlyos hajókkal kikötni jót tett a vitorlázás hazai elterjedésének. Nem is volt semmi baj mindaddig amíg a hajózás nem vált hangsúlyosan üzleti vállalkozássá. Megjelent a profitorientált kikötőépítés. Még ezzel sem lett volna baj, ha a kikötőtulajdonosok érdekei nem jelentek volna meg a törvényi szabályozásban, korlátozva a hajósok szabadságát, lehetőségeit. A gazdaságos kikötőüzemeltetés érdekében kiszorították a kishajókat, a legtöbb helyen elbontották a sólyákat, vagy a vízretételt elrettentő árakkal akadályozták. A tőkesúlyos hajók bevonultak a kikötőkbe, a kicsik meg kiszorultak, mert számukra a bérleti díjak elviselhetetlen terhet jelentettek. Több ezer csónak, kishajó korhad, pusztul az üdülőtelkeken, mert gyakorlatilag megszűntek a vízretétel és a vízentartás lehetőségei. Eltűntek a strandokon bérelhető szépséges egy és kétpárevezős balatoni klinker csónakok, hogy helyükre a köztudottan életveszélyes plasztikhajtányok kerülhessenek.
A nádasok védelmében megbúvó csónakok, kisvitorlások az évszázados gyakorlat ellenére most alantas törvényszegővé váltak. Mert ártanak a nádnak. A nádnak! A nádasnak nem a csónakok ártanak, hanem a hozzá nem értő emberek, az ostoba intézkedések, a haszonszerzés pusztító igyekezete. A körbebetonozott déli part pusztítása nem összemérhető néhány ostoba horgász nádbavájt halfogó öbleinek tájsebével. Ezeket a helyeket valóban hatósági intézkedésekkel kell felszámolni, és a nád vissza fog települni. A nádas védelmébe a külső szegélytől néhány méterre bevont kishajókhoz vezető keskeny pallók, melyeket a gondos gazdák télre a támaszokkal együtt visszabontanak mindig is részei voltak a parti telkeken élők hajózási infrastrukturájának. Ettől sem a nád, sem a társadalom érdekei nem sérültek.
A hatóság szerint vízjogilag is aggályos a mederben tárolás. Valóban. De nekem a vízjogi szabályozás legalább ilyen aggályos. A meder közterület. Közterületen általában lehet járművet tárolni ha az nem sért érdeket. Ha túl sokan akarják igénybe venni az adott közterületet akkor lehet parkolási díjjal szelektálni. Ha veszélyezteti a közlekedést lehet korlátozni, de miért kell általános tiltással megszüntetni a parkolást? Na és a bűnügyi szempontok? Azért mert ellopnak feltörnek néhány autót a közterületen azért még nem kéne az összes autót parkolóházba kényszeríteni!
Ennek az életformának a megszüntetése egy hajózási kultúra alapjait sérti. A klubokban folyó sportcélú kishajózás nem pótolja a tradicionális, több generációs vízi életmód megszüntetését. A jelenleg érvényes rend szerint a szabadidős hajózásnak nincs jövője. A képzési, a vizsgáztatási és az üzembentartási költségek drasztikus emelkedésével, gyakorlatilag a kikötőkbe, mint valami rezervátumba száműzik azokat akik egyáltalán még képesek az állam drasztikus beavatkozásával szemben is fennmaradni. Ez a tőkeerős „túlélő" csoport azonban nem a tradíciók fenntartásában érdekelt, sőt! A trendi hajós közösség ma már elsősorban a kapcsolatok, az érdekérvényesítés színteréül választ kikötőt. A hatalmas költségek busásan megtérülnek az üzleti életben. A kikötők sem érdekeltek a hajózás alapértékeinek fenntartásában. Ahol sikerül elegendő hajót bekényszeríteni, ott megkezdődik a belső szelekció. Először a kisebb hajók tulajdonosai helyére kerülnek módosabb bérlők, majd a megtelt táblával egyidőben gyakorlatilag megszüntetik a vendéghelyeket is. Nem kell turizmus, nem kell vendéglátás, sőt az az ideális bérlő aki fizet, de le sem jár hajózni.
Az ég szerelmére! Nincs senki a közigazgatásban aki átlátná ezeknek az intézkedéseknek a visszafordíthatatlan pusztító hatását? Lehet, hogy van, de neki minden bizonnyal van legális kikötőhelye.Ne bántsd a nádat!
Gerő András
