Meg sok másért is. Például, mert sajnos nem tart tovább a Balaton Keszthelynél, visszafelé kell hajózni. Kár, de a dolog természetéből adódóan minden út elér a feléhez, sőt hovatovább előbb - utóbb a végéhez is. Na, ez a legnagyobb bajom, de még kár keseregni, hiszen tartogat számunkra pár szépet a hazaút is.

Mint azt már említettem, a Keszthelyi öbölben csodálatos a hajózás, külön élmény este a holdfényben, de feltétlenül kerüljük el. Irtózatos mennyiségű árvaszúnyog rajzásába keveredhetünk, ami azon túl, hogy kellemetlen, veszélyessé teszi a hajózást a tetemektől síkossá váló fedélzet miatt, sőt működésképtelenné teheti a motorokat, csúszóssá - ragadóssá a kötélzetet, zöld - fekete foltossá a vitorlákat. Ne kockáztassa senki!

Most viszont csodaszép nyári reggel köszöntött ránk, kellemesen húzós nyugatiban siklunk, és ebédre be is futunk a kikötőbe. Jó távol vannak a cölöpök egymástól is, a stégtől is, tehát meglehetősen hosszú farkötelek kellenek, időben előkészítve. Célszerű a hajó orrából felrakni a szél felettit, majd hirtelen kanyar után, a farából a másikat. Első utunk természetesen a Kikötőirodába, azaz a mellette lévő büfébe vezet, benyelni a jéghideg fröccsöt. Aztán irány ebédelni. Több lehetőséget is ajánlok. Évekig favorizáltam a „Pöttyöst", ami most is remek, de irtózatosan drága lett. Persze a fél adagokkal lehet operálni, még az is bőséges adag. Az ételeken - italokon nem lehet kifogást találni, választék is hatalmas. Egyedül az árak késztettek arra, hogy keressünk valami megfizethetőt, amit meg is találtunk a Makkos vendéglő formájában. Nincs is túl messze, lehet szabad asztalt lelni, árnyas, csendes, kellemes, gyors a kiszolgálás, elfogadnak mindenféle utalványt és SZÉP kártyát. És olcsó, leginkább úgy, hogy a sokféle menüből is lehet összevadászni tisztességes ebédet. Nekem ez már többször bejött. Egyetlen hibája, hogy szezon után hamar bezár.

Tele hassal aztán mehetünk „kultúrprogramolni". Indulás előtt telefonáljunk a múzeumba, hogy a Kriptavillát is meg szeretnénk nézni. Ki fogják nyitni nekünk. Felfelé menet ez esik utunkba először. Amint közelítjük, érezhetjük a szomorú, másrészt magasztos hangulatot, melyet az épület és a környező parkocska áraszt.

 Az örök szerelem és hűség mindig meghat. Ti se hagyjátok ki.

Természetesen, a múzeumot se. Tudományos részletességgel mutatja be tavunk földrajzi adottságait, kialakulását. Kitér a múlt és a jelen élővilágára. Gyönyörűek a fényképek, érdekesek és látványosak a tárlók, vitrinek, makettek. Az előtérben még egy remek „műtárgymásolat" üzlet is van, ahol igazán különleges ékszerekhez lehet hozzájutni, tisztességes áron. Amolyan „ez biztos, hogy nem jön szembe az utcán" fülbevalók és nyakláncok. A hölgyek megőrülnek érte, mindig bevásárolnak.

Múzeumozás alatt lejjebb ment az ebéd, úgyhogy mászhatunk a hegyre. Két lehetőség is van, a régi kilátó közelebb, de igen meredek, meg ott már jártunk is. Az új a másik dombtetőn áll, hosszabb, de jóval kényelmesebb út kisebb emelkedővel. Impozáns a kilátás pont kedvenc hegyeinkre a túlparton, megéri a fáradságot, persze nem rekkenő hőségben.

Miután kigyönyörködtük magunkat, lesétálhatunk viszonylag egyenesen a partra, majd jobbra fordulva az elhagyatott kiskikötőt megkerülve, a „Fonódi réten", azaz a szabad strandon andaloghatunk a kikötő felé. Mindig elérzékenyülök a napnyugtán. Ilyen színorgiát sehol másutt nem éltem át. Fényképezem is sokszor. Visszanézve a képeket, arra gondolok, hogy ha egy festményen látnám, az jutna eszembe: milyen giccses. Pedig a természet néha nagyobbat tud produkálni a festőnél. Akkor nosza, én ezen is túlteszek, csak úgy diliből. Segítségül hívom az Adobe photoeditort, varázslok a vízbe szemben libegő hattyúkat, az égre pár madarat, faágra turbékoló galambpárt, a rétre bárányokat furulyázó pásztorfiúval, pázsitra három cicát, gombolyagot kergetve, őzikét a fák közé, bokor elé tarka nyuszit pillangókkal, Faunt, amint ördögi tekintettel pánsípjából csal ki bűbájos hangokat,  fehér lovon herceget ... stb. Így lesz tökéletes!

Közben besötétedett és ülök a kokpitben. Esti boromat kortyolgatva azon merengek, hogy mit is jelent számomra Fonyód. Többet, mint hinnétek. Mert itt az a bizonyos villa. Hirdeti a bizonyosságot. Egy dolog van, ami mindent ver, pénzt, dicsőséget, kincset, hatalmat, sikert, ármányságot, háborút, gonoszságot, szenvedést, nyomort, és még a halált is legyőzi: A SZERELEM!

Gelencsér György (Merlin)