A mozgásukban nem korlátozott emberek is ritkán olyan aktívak, mint amilyen ő volt. És ritkán olyan optimisták, cselekvőek és vidámak még azok is, akiknek tizedannyi nehézséggel kell megküzdeniük mindennapjaikban, mint neki.
Balatonfűzfőn, ahol a főút is csendesen elkanyarodik, hogy egyenesen a kis Jókai utcába irányítsa az arra járó vitorlázót, ő nyitotta az első magyarországi vitorlás üzletet, hajóalkatrész boltot. A szerény kis üzlet 30 év alatt nem bővült óriássá, ám Évi mégsem bírt egyszerű kis boltos maradni.
Alapító tagja lett a Hajóipari Vállakozók Egyletének, amely szervezet a vezetésével többek között három évig fővédnöke volt a Budapest Boat Shownak. Az utóbbi tizenegy évben az Egylet elnökeként tevékenykedett.
Hajóépítéssel is foglalkozott. Kalózokat és a Petra 26-os túrahajót gyártotta a cége.
Apítója volt a Balatonfűzfői Vitorlás SE-nek és a Sailability Hungary SE-nek. Utóbbi a mozgáskorlátozottak egyetlen vitorlás egyesülete.
Üdítő Budapestről vagy bárhonnan a városi hétköznapokból végre kiszabadulva a vízpartra érkezni, de gyorsítja, megkönnyíti a feloldódást valami ismerős, megbízhatóan állandó apróság, amitől gyorsabban jön a jóízűen felsóhajtó megkönnyebbülés, a finom megérkeztem érzés.
Ezért különösen jó volt a kikötőbe menet betérni a kis fűzfői boltba, ha csak egy sekliért, hiányzó stiftért, de főleg azért a fontos, pár jó szóért.
Szia Évi! Hogy vagy? "Tudod, én mindig jól."
...mert sekli mindig kell.
A vitorlásbolt Fűzfőn
Ruják István