Érdeklődéssel olvastam a Porthole "Értünk harcolnak, nem ellenünk"," A vitorlázásért féltékenység nélkül" cikkeit, ámde rájöttem, nem értem, mi a helyzet.
Egyszerű vitorlázó vagyok, aki szívesen tölti idejét a vízen, nem vagyok tisztségviselője semmilyen vitorlás szervezetnek, így nem láthatok a kulisszák mögé, nem jutok bizalmas információkhoz. Alapvetően erre nem is lenne szükség, csakhogy az ember vitorlázgatva állandóan olyan szabályozásokba ütközik, amelyek nem föltétlenül nyerik el a tetszését. Lásd új jogszabályok a Balatonon (horgonyzás), a kedvtelési hajós vizsga körülményei, ára, tananyaga stb., stb. hosszan lehetne sorolni. Nincs is baj, szabályok kellenek, azért tartjuk a bürokratáinkat, hogy kitalálják ezeket. És viszont, azért (is) tartjuk az érdekképviseleti szerveket, hogy a bürokratákkal szemben minket képviseljenek, értünk lobbizzanak. Ilyen lenne a MVSZ.
Eljutott hozzám nemrégiben, talán a nyáron a MVSZ kérdőíve, amelyben szívélyesen érdeklődnek, hogy miben is látnánk a MVSZ szerepét. Én böcsülettel kitöltöttem, jelezve hogy fontosnak tartanám a fönt említett funkciókat, de a jelek alapján kevesen lehettünk, akik így gondolták. Persze annak a változatnak is van létjogosultsága, hogy a MVSZ egyetlen feladata a versenyzés bonyolítása, utánpótlás nevelés és ezekhez a lehető legtöbb pénz megszerzése. A civilek pedig evickéljenek a vízen, ahogy tudnak.
Mindegy, érdekképviselet mindenképpen kell, no de kell-e kettő?
Mit csinál az egyik, mit csinál a másik? Alighanem kölcsönösen megpróbálják elhalászni egymás elől a forrásokat, a vitorlázás meg két szék között a földre ül. Aztán hogy is van ez, közgyűlésen leváltanak egy vezetőt, az szól az állam elvtársnak és kap egy vadonatúj szervezetet, amelyben megvalósítja az álmait? Vagy nem is így volt? Nem értem... Félreértés ne essék, ez nem kritika csípőből, hanem kérdések, mivel nem értjük a dolgot.
MVK? A vitorlás piknik, vagy mi a csoda kiállításról tudomást szereztem a rendezvény előtt 2 héttel. Gondoltam, utánanézek a neten mi is ez, de írd és mondd, semmilyen információt nem találtam róla. A vezető hajós portálok nem hozták, a Millenáris programjában nem szerepelt, azt hittem, vicc az egész. Mégsem volt vicc, mert végül is megrendezték, kíváncsi lennék, hányan látták, akik nem szakmabeliek. Egyúttal megnéztem a MVK honlapját, akkor még üresen tátongott, (semmilyen megvalósított programról, rendezvényről nem adott hírt, azóta már tájékoztattak a kiállításról) holott, ha jól emlékszem, elég régen létezett már.
Hajós Klaszter? Ez jó! A hazai hajógyártást össze kell fogni, segíteni kell nekik! Ingyen kiállítási hely csak klasztertagoknak?- ez nem jó! Vajon meghívtak előzetesen minden hajóépítésben érdekelt iparost a klaszterbe, vagy ez megint a (viszonylag) nagyok hazai elitszervezete?
Festetics Terv? Jó ez? Tapasztalati alapon az állami kezdeményezésekkel szemben nagy a civil ellenállás, még akkor is, ha ezek a kezdeményezések látszólag a polgárok érdekeit szolgálják. Érzésem szerint a járható út az lenne, hogy a civilek szerveződnek, érdekképviseletet hoznak létre (MVSZ vagy tőlem MVK) az jelzi az igényeit az állam felé, az állam segít, vagy nem segít. Ha nem segít, akkor addig lobbizik, míg végül segít.
Ha a politika kezdi megmondani, hogy mi jó nekünk és hogy mi tulajdonképpen mit szeretnénk, az általában balul sül el. Mivel mindezt nem értem, a sajtótól várnám a megfejtést, de udvarias és visszafogott tájékoztatásnál egyéb nem érkezik. Kis ország vagyunk, mindenki együtt vitorlázik, értem, hogy nem lehet nagy leleplező cikkeket írni egymásról, másnap pedig egy hajóban ülni...
De akkor mi, laikusok hogyan értsük meg a történéseket? Olvassunk a sorok közt? Én már felnőtt voltam abban az időben, amikor még olvasni kellett a sorok között és már akkor belefáradtam. Vagy mindez üres képzelgés, nincs politika a vízen, csak a téli köd?
Majorosi Andrea