Leégett, majd elsüllyedt a Dunaföldvár nevű, magyar lobogó alatt közlekedő folyami hajó a romániai Duna-Fekete-tenger Csatornán szombaton, a fedélzetén lévő öt magyar és két román hajós nem sérült meg - közölte az Agerpres hírügynökség.

 

A Konstancából (Constanta) Ausztriába tartó motorhajó, amely hat vasérccel megrakott bárkát tolt maga előtt, a 29-es kilométernél Poarta Alba település közelében szombatra virradó éjszaka - feltehetően egy rövidzárlat miatt - kigyulladt. A hajót azonnal a part mellé irányították, és négy tűzoltó kocsi, illetve egy tűzoltó hajó érkezett a helyszínre.
A tűzoltók 12 órán keresztül küzdöttek, míg sikerült megfékezniük a lángokat, de később az erős szél miatt a hajó ismét lángra kapott. Az oltás során a hajóra annyi víz került, hogy elsüllyedt. A Dunaföldvárból már csak a felépítménye és az antennája látszik ki a vízből.

 

A román folyami hatóságok közölték: a galaci kikötőből több uszályt irányítanak a baleset helyszínére, hogy kiemeljék az elsüllyedt hajót a vízből: a művelet vélhetően egy hétig is elhúzódhat.

A hajón 90 tonnányi üzemanyag volt, de sikerült megakadályozni, hogy a lángok elérjék a tartályokat, és a vízbe sem ömlött ki az üzemanyag. A hatóságok minden esetre az olajszennyezésre is felkészültek és elkerítették a vízfelszínt a hajó körül.

Juhász György a Samira2-vel vasárnap ért a szerencsétlenül járt hajóhoz, és az alábbi szomorú hangulatú képet küldte nekünk: