Csoki Kupa utánpótlás ranglista verseny a 420 és az Optimist osztálynak.
Egy korszak vége - Parti Halasztás podcast
2026. július 24.
Górcső alá vettük az új Imoca kormányt és lezártunk egy korszakot, sőt, még egy rettenetes favicc is belefért.

Csoki Kupa utánpótlás ranglista verseny a 420 és az Optimist osztálynak.
A Spartacus Vitorlás Egylet idén is sok szeretettel és csokival várja az utánpótlás versenyzőket a IX. Csoki Kupára.
A Spartacus Vitorlás Egylet immár hagyományos utánpótlás versenye az idén is sokakat vonzott: három hajóosztályban öt nemzet száznyolcvannyolc ifjú vitorlázója szállt vízre pénteken. A 11 órára kiírt rajttal egy időben zivatarfelhők jelentek meg a horizonton, a 29er osztály rajtja után Erdélyi Béla főrendező partra küldte a mezőny többi részét.
A mai nap végülis olyanra sikeredett, amely a résztvevőknek - 5 nemzet 188 ifjú vitorlázójának - örök emlék marad.
Bejött a meteorológia jóslata, hidegfronttal erős szél csapott le a tóra. Erdélyi Béla főrendező halasztást rendelt el, majd egy óra múlva, a szél kialakulása után, vízre rendelte a mezőnyt. Előrelátóan a mólótól északnyugatra, a Csúcshegy alá tűzte ki a pályát, hogy akik havária, pl. vitorla vagy gaff felhúzó szakadás miatt kiállni kényszerülnek,akár sodródva, lobogtatva is elérjék a kikötőt.
Vasárnapra a tegnap még viharos erővel fújó északnyugati szél alábbhagyott, de még így is sikerült a verseny utolsó napján a 29er, a 420-as osztálynak és az Optimist arany csoportnak 2-2, az Optimist ezüst csoportnak egy futamot megrendezni 12-19 csomós szélben.
Július 18-19. között ismét a Balatonfüredi Yacht Club adott otthont a One Design Balaton Tour versenysorozat utolsó fordulójának, ahol a hazai one design mezőny hét hajóosztályának versenyzői mérhették össze tudásukat a Balatonon. A kétnapos versenyen összesen 51 egység állt rajthoz a 8m OD, Elliott 770, J/24, L30, NAU TEN, Nautic 370 Run és Scholtz 22 osztályokban.
Két nap futam nélkül, majd két nap alatt hét futam – ez volt a 2026-os kalóz bajnokság, amit a címvédő Sallai-Pay’r kettős nyert meg.
Az elmúlt heteket a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínén töltötte két legjobb olimpiai hajóosztályban versenyző vitorlázónk, a kétszeres Európa-bajnok Érdi Mári és az olimpiai és világbajnoki negyedik helyezett, Európa-bajnoki ezüstérmes Vadnai Jonatán, akik egy Grand Slammel zárják a programot.
Az első és legfontosabb tény, amit illik megosztani, az az, hogy volt szél! - Igaz, a szombati három futamból csak kettő erejéig, vasárnap pedig egy futam erejéig. De volt, és ettől egy hajós igen boldog tud lenni. (Kérem az olvasókat, hogy ne vesszünk el azon részletek között, miszerint az sem jó, ha kevés szél van és az sem jó ha túl nagy szél van. A nagyszeles hajóknak a nagy szél jobb a kisszeles hajóknak a kis szél jobb, és van, akinek meg bármilyen szélben szépen fut a hajója.)
2026. július 24.
Górcső alá vettük az új Imoca kormányt és lezártunk egy korszakot, sőt, még egy rettenetes favicc is belefért.

2026. július 10.
Amekkora tanácstalanság övezte a szezon kezdetét pont úgy vett óriási fordulatot az idei vitorlázásom hiszen áprilisban hajótulajdonos lette
...2026. április 8.