Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
A két vitorlázó esetében serdülő koruk óta meghatározó a család szerepe. Édesapjuk Péter maga is válogatott vitorlázó volt, aki tapasztalatai alapján látta, hogy miben és hogyan segítheti két fiát. Mindent megtett annak érdekében, hogy a srácok világszínvonalú versenyzőkké válhassanak. Egy ideig a – Balatonfüredi Yacht Club edzői mellett – minden feladatot ellátott a gyerekei érdekében: szervezett, ha kellett utazott, versenyeken támogatta őket, ha úgy adódott edzőként működött. Az édesanyjuk pedig minden elképzelhető segítséget megadott, hogy a nyugodt hátteret biztosítsa, de az is előfordult, hogy amikor különböző versenyeken szerepeltek a srácok, ő kísérte versenyre valamelyik gyerekét.
Ezúttal egy 5. hellyel zártak a magyar optimistesek Athén mellett.
Vérre menő játékban, kemény küzdelemben nyerte a hétvégén Berecz Zsombor a finnesek első pénzdíjas versenyét Athénban. A tapasztalatait, az érzéseit mondta el a hunsail.hu-nak.
A hat futam utáni kialakult sorrend lett a végeredmény, azaz Berecz Zsombor lett az első az Athens International Sailing Weeken is.
Nem fejezte be a THE-YKA ifjúsági Laser Radialos csapata az athéni Európa-bajnokságot. Majthényi Zsombor nagyon nem szokványos versenybeszámolójából kiderül, hogy miként fordult már-már rémálomba a görögországi „kirándulás”.
A tavaly decemberi szélsőséges időjárás okozta infrastrukturális károk lehetetlenné tették az eredetileg a szicíliai Marsalába tervezett idén májusi finn dinghy Európa-bajnokság lebonyolítását. A dél-olasz város helyébe Athént jelölte a Nemzetközi Finn Szövetség (IFA). A verseny időpontja nem változott.
Mozgalmasan telt az elmúlt két hete a Raffica csapatának. A csapat néhány tagja Ciprusra utazott, ahol sikeres megbeszéléseket folytattak az idei évről egyik támogatónkkal, mindeközben a csapat itthon maradt része hasonló tárgyalásokkal segítette elő a Raffica idei életét.