Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Egynapos lesz a Balaton egyik legnépszerűbb nagyhajós vitorlás túraversenye, a Pünkösdi Regatta, amely idén a Helly Hansen névadó támogatásával valósul meg. A járvánnyal kapcsolatos korlátozó intézkedések miatt ez a verseny lehet a 2021. évi balatoni vitorlásszezon első nagyhajós túraversenye, amelynek rajtjára május 23-án Balatonföldvár előtt kerül sor.
A Raffica Sailing Team nem is zárhatta volna ennél sikeresebben az idei vitorlásszezont, ugyanis a 69. Centomiglián aratott győzelmet a hétvégén. A Garda-tónál elért első helyezés az egytestűek kategóriájában már önmagában is szép eredmény, a csapat azonban történelmet írt azzal, hogy mind a négy rangos európai tókerülő versenyt megnyerte ebben az évben.
Thomas Coville, aki 2016-ban rekordot döntött azzal, hogy kevesebb mint 50 nap alatt megkerülte egyedül a Földet, újabb vakmerő kalandra készül. Ennek célja nem más, minthogy ezúttal 40 nap alatt teljesítse ezt a kihívást, amely során minden pillanatban szembe kell néznie a kiszámíthatatlannal.
A Túravitorlás Sportklub idén 37. alkalommal, május 19-21. között rendezi meg a három napos Pünkösdi Regattát, Magyarország egyik legnépszerűbb nagyhajós vitorlásversenyét, amelynek gyorsasági futamát ebben az évben is a Helly Hansen támogatja.
Úgy kezdődött az egész, hogy eldöntöttem, augusztus 7-én vasárnap kimegyek Eplénybe megtekinteni az Országos Downhill Bajnokságot és azt, hogy életem szerelme valószínűleg kitöri a nyakát. Ezért, meg mert még sosem indultam négykezes versenyen, a Beszédes József Emlékverseny helyett csak a szombatot akartam bevállalni. Az más kérdés, hogy fent nevezett életem szerelme aztán még a Bajnokság előtt leesett a bicikliről, válla kitört, volt mentő, meg röntgenek és azóta ülve alvás...