Címke: 2020

Podcast beszélgetés Holczhauser Andrással, az MVSZ főtitkárával a 2020-as évről

Szép lassan a végére érünk ennek a rendkívül furcsa és ijesztő esztendőnek. Furcsa volt, mert komoly csúszással kezdődhetett csak a vitorlás szezon, ijesztő volt, mert gyakorlatilag szinte minden a koronavírusról, a veszélyekről és a következményekről szólt. Ennek ellenére a vitorlázás, a hazai vitorlás szezon tulajdonképpen sikeresen zárult, hiszen a szabadidejükben vitorlázók, a versenyzők és a versenyeket rendezők is igyekeztek kihozni a maximumot a rendelkezésükre álló hónapokból.

Ez történt 2020-ban 2. rész

2020-ban a koronavírusjárvány nem csupán a turisztikai szereplőknek hozott megpróbáltatást. Több szegmens is komoly anyagi kieséseket szenvedett el első sorban az elmaradt programok, események miatt. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata is nehéz éven van túl, ugyanis az egyik fontos bevételi forrásuk a rendezvénybiztosítás szinte eltűnt. Ugyanakkor a szervezet hitvallása – amely húsz éve változatlan – az előre tekintés, ha kell új ösvények kitaposása, eddig nem létező szolgáltatások létrehozása.

Ez történt 2020-ban 1. rész

A 2020-as esztendő a koronavírus járvány okán hatalmas megpróbáltatást hozott a világ turisztikai szereplőinek. Nem volt ezzel máshogy a Balaton sem, ugyanakkor a késő tavaszi, nyári időszakban a belföldi vendégek életben tudták tartani a Magyar Tenger turisztikai szolgáltatóit. Az idei év ismét bebizonyította: minőségi szolgáltatásokra van szükség és nem szabad hátat fordítani az egész éves Balaton koncepciónak sem. Új igények is megjelentek, ilyen például a vízisportok iránti egyre nagyobb érdeklődés a tó körül. Évértékelő sorozatunkban Fekete Tamással, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnökével beszélgettünk.

Sokkal nagyobb lesz az idei Budapest Boat Show!

Jövő héten csütörtökön nyílik meg az idei Budapest Boat Show, és minden jel szerint ez lesz az elmúlt évek legnagyobb kiállítása. Február 27. és március 1. között 80 kiállító mutatkozik be, a tavalyinál 1.000 négyzetméterrel nagyobb területen. A kiállítók összesen 36 márkát, köztük több először bemutatkozót mutatnak be a látogatóknak, akik mintegy 130 vitorlás, motoros és elektromos hajót ismerhetnek meg és járhatnak be.

Átrongyoltunk húsz-húszba

Át bizony. Méghozzá nem is akárhogyan. Sikeresen, jókedvűen, tele optimizmussal. Szebbnél-szebb programokkal, eseményekkel, bulikkal, versenyekkel. Szigligeten karácsonyfát állítottak a tóba, meg tömegesen fürödtek is a jéghideg vízben. Egészségükre!