Címke: turavitorlazas

Még mindig szembe a nappal

Verőfényes reggel virrad ránk, búcsút intünk Almádinak, és friss széllel suhanunk keletnek. Szinte percek alatt érünk szeretett tavunk csücskébe. Rekkenő hőség lévén, még pár loccsanás, majd kikötés.

Hív a „mesés kelet”

Mindig is a szívem csücske volt a keleti medence. Dacára a temérdek „cihának”, bosszúságnak, nehézségnek. Pár éve még jóformán nem volt hol kikötni. Majd lettek ugye a Porthole kártyás lehetőségek (Balatonfűzfő, Partfő), majd a BHZRT – TVSK összenyitás (Alsóörs, Balatonalmádi).

V. Folkeboot találkozó! + VIDEÓ

Minden várakozást felülmúlt az idén 4. alkalommal megrendezett közös túra, amin 10+1 hajó képviseltette magát. Akik eljöttek sokáig emlékezni fognak rá, akik nem jöttek el, jövőre biztosan megteszik.

Balatoni Túravitorlázók Közössége

Nemrég, talán napokkal ezelőtt egy új kezdeményezésre lettünk figyelmesek. A szezon végén úgy tűnik nem állt meg a balatoni túravitorlázás. A téli hónapokra egy lelkes vitorlázó pár invitája a hajóstársakat a frissen létrehozott internetes kikötőbe.

Csak azért is imádok túrázni!

Már ismerem magam. Tudom, ha március beköszönt, megyünk „hajót vakarni, kenni, suvickolni". Ott fagyunk karikára, de elkészülünk vele. Irány a daru, de hogyan?! November elején, mikor az utolsók közt emeltek ki minket, megbeszéltük; úgy helyezzék el, hogy a többiek előtt be is tudjuk rakni. Aztán most mégiscsak keresztben fekszik vagy nyolc benga teknő, amihez még hozzá sem nyúltak.