Maradjunk a realitásoknál: viszonylag kevés az absztinens, azaz a szeszes italokat teljes mértékben elutasító vitorlázó. Ezt a sportot az ember általában társaságban űzi, és a mi kultúránkban az alkohol a társasági élet része. A természeti sportok megpróbáltatásai, a zord időjárás - vagy épp ellenkezőleg, a rekkenő hőség és a flaute is indokot szolgáltathatnak az ivásra. Csak épp nem mindegy, hogy mit, mikor és hogyan.

A férfiember minden kapcsolatából tanul valamit. Hasznunk származik a szenvedős, reménytelen, gyomorszorító szerelemből, még akkor is, ha ezt akkor nem így érezzük.

Miért van az, hogy egy olyan nagyszerű tevékenység, mint a vitorlázás, folyamatosan növekvő népszerűsége ellenére egyre inkább veszít varázsából, hogy megítélése nem tükrözi azt az intellektuális hátteret, mely gyakorlásához elengedhetetlen? Ha a népesség azon - egyre fogyatkozó - csoportját faggatnánk, akiknek semmi közük nincs a vitorlázáshoz, meglepő véleményekkel szembesülnénk. Szent szenvedélyünk kívülről valami napsütötte, végeláthatatlan buli benyomását kelti gyönyörű lányokkal és kockahasú ifjakkal - vagy ami még ennél is szörnyűbb: ismert médiaszemélyiségekkel.

Amennyire egyértelmű, hogy az ittas hajóvezetés nemcsak a józan ésszel, de a törvénnyel is szembemegy, annyira körülményes az ehhez kapcsolódó rendőri intézkedés menete. Nézzük hát, mi a teendője a hivatalos közegnek, ha egy hajó természetellenesen kóvályog...