Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Ujhelyi-Gáspár Miklós beszámolója az augusztus 10-én véget ért Európa-kupán elért hetedik helyről.
A Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára idén is felkérte az osztálykapitányokat, hogy készítsenek egy összefoglalót a hajóosztályukban az idén történt lényegesebb eseményekről. 2022 decemberében összegzem, hogy én hogyan láttam a 2022-es évet. Előre jelzem, hogy ez az írás a személyes véleményemet tükrözi, tehát egy szubjektív összefoglalót olvashattok, amelyben a versenyzés kiemelt szempontot képez.
Összesen nyolc futam alapján hirdették végeredményt a 30-as cirkálók és az Európa 30-asok bajnokságán. Előbbiek versenyét összetettben a Trinidad, utóbbiakét pedig az Ábránd nyerte.
„Előre jelzem, hogy ez az írás a személyes véleményemet tükrözi, tehát egy szubjektív összefoglalót olvashattok, amelyben a versenyzés kiemelt szempontot képez. (Ha egy kicsit túl hosszan írok, akkor az olvasótól előre elnézést kérek.) Örömmel jelenthetem ki, hogy a klasszikus hajók a reneszánszukat élik. Ez az állítás igaz a schärenkreuzer típusú hajókra is. Ebben az évben például a Magyar Vitorlás Szövetség két elnökségi tagja is vásárolt külföldről ilyen hajót magának. Pár évvel ezelőtt vásárolta meg Újhelyi-Gáspár Miklós, a 18 lábas Skiff osztály Európa-bajnoka az 1929-ben épült Glückauf nevű 30-as cirkálót, amivel azóta is aktívan – és meg kell mondanom – igen eredményesen versenyez. Idén újból bővült a flotta.
A 30-as cirkáló és az Európa 30-as hajóosztályokban 8-8 egység állt rajtvonalhoz, hogy megmérkőzzön a bajnoki címekért.
Bár kis késéssel indult a 2020-as vitorlás szezon mégis szerencsésnek tarthatjuk magunkat, hiszen a koronavírus világjárvány ellenére volt lehetőség vitorlázni, lehetett versenyeket rendezni, tulajdonképpen gördülékenyen zajlott le ez a rendkívül speciális esztendő. Az év végén – a nemzetközi versenyek, edzőtáborok mellett - már kevesebb olyan esemény van, amely kimozdíthat minket a szürke mindennapokból, de szerencsére vannak olyan osztálykapitányok a sportágunkban, akik örömmel foglalták össze, hogy mi is történt hajóosztályukban 2020-ban. Sorozatunk első részében a 30-as Cirkáló osztály beszámolóját ajánljuk nektek. Az összefoglalóért köszönet Dr. Dulin György osztálykapitánynak.
A Magyar Vitorlás Szövetség annak érdekében, hogy szorosabbá tegye a hajóosztályokkal kialakított kapcsolatot és aktívabbá váljon a párbeszéd, idén is kíváncsi arra, hogyan látták a versenyzők az elmúlt szezont. Megkértük valamennyi osztály kapitányát, képviselőjét, értékeljék az osztály versenyidőszakát, aktivitását, a versenyeket, és vázolják fel, milyen célokkal vágnak neki a következő időszaknak. Sorozatunkban ismertetjük az osztályok, osztálykapitányok értékeléseit. Ezúttal a 30-as schärenkreutzer osztály kapitánya, Dulin György összegzi a 2019-es szezont.
Jó évet zárt 2018-ban a nagyhajós közösség, több versenyen rekordot döntött az induló és befutó hajók száma. A Magyar Vitorlás Szövetség annak érdekében, hogy szorosabbá tegye a hajóosztályokkal kialakított kapcsolatot és aktívabbá váljon a párbeszéd, kíváncsi volt arra, hogyan látták a hajósok a szezont. Több hajóosztály után most Kemény Balázs, a 30-as cirkálók osztálykapitányáé a szó.
Az az igazság, hogy ezt a cikket nagyon régóta nem tudtam megírni, pedig becsület szóra utánajártam a dolgoknak. Beszélgettem a 30-asok osztálykapitányával, és a Manöken tulajdonosával is. Mindkét oldaltól kaptam kötegnyi dokumentumot, fényképet, információt.