Mióta foglalkoztok vitorlástáborok szervezésével, hol kezdtétek?
Léna: Az egész úgy kezdődött, hogy az anyukám által szervezett vitorlástáborokba segítettem be még ifjú versenyző koromban. Apukám a BKV Egyesületnél volt edző, itt kezdődött önálló tábori praxisom, négy éven keresztül pont itt, a Hajógyári Kikötőben tartottam vitorlástáborokat. Amikor megszűnt a BKV, megalapítottuk Agárdon a saját egyesületünket, ott rendezünk táborokat gyerekeknek most már vagy hatodik éve egy-két személyes egytestű hajókkal, például Optimisttel, Kalózzal, Siklóval.
Rozsda: Jómagam Orfűn kezdtem el vitorlázni, akkor még én voltam az Optimistes tanuló a táborban. Ám Balatonfüredre kerülve, és egyre feljebb lépkedve a ranglétrán, pár év elteltével már én taníthattam a gyerkőcöket a vitorlázás alapjaira. 8-14 éves korosztálynak tartottunk Optimist és S-yolle osztályokban kezdő táborokat a mai Balatonfüredi Yacht Club területén.

Hogy jött a Katamarán Suli ötlete? Ti is katamaránoztok?
Léna: Sok évig én csak versenyeket rendeztem a hazai katamarán osztályoknak, aztán meguntam, hogy mindig csak nézhetem a száguldozásukat, és én is elkezdtem versenyezni. Először F18-as osztályban mentem, most már egy 20 lábas katamaránnal versenyzem aktívan. A Katamarán Suli ötletével Rozsda keresett meg, hogy nem lenne-e kedvem többtestű táborokat is tartani, én pedig örömmel fogadtam a kezdeményezést, és rábólintottam az oktatói tisztségre.
Rozsda: 2010-ben szerettem bele a katamaránozásba, mely két meghatározó élményen alapult. Egyrészt megérkezett a Red Bull Extreme 40 csapata a Kékszalagra, és azt gondolom mindenkit ámulatba ejtettek. Másrészt Kenguru elvitt magával egy körre a 20 lábas hajóján Alsóörsön és véglegesen megszerettette velem ezt a közlekedési formát. 2013 őszén nyílt meg a lehetőségünk arra, hogy mi is komoly, 33-lábas katamaránra üljünk fel, és akkor ötlött nagyon a szemünkbe, hogy nincs utánpótlás. Így 2014-ben a terveket tettek követték, és idén már ott is állnak a Topaz 12-es katamaránok a Hajógyári Kikötőben.

Mit javasoltok a gyerekeknek, kik és miért válasszák a katamaránt az egytestű hajók helyett?
Rozsda: Először is azt gondolom, maga a vitorlázás szeretete, a természet közelsége a fontos. Ezt bármilyen hajóval át lehet érezni. Amennyiben pedig már javasolni is lehet, akkor én a Katamarán Sulira voksolok. A mai csemeték a felgyorsult világban élnek. Egyszerre több dologra figyelnek, nehezebb lekötni a figyelmüket, nehezebb kifárasztani őket. A Katamarán Suliban biztonságos körülmények között, teljesen új technikák révén ismerkednek meg a sportág szépségeivel. Jöhet bárki, aki rendelkezik minimális vízbiztonsággal, érdekli a vitorlázás, a természet, és szeretne egy kicsit izgalmasabb, változatosabb kalandot magának a nyárra.

Mit lehet elérni egy teljesen kezdő gyermeknél egy öt napos tábor alatt, mennyire tud megtanulni vitorlázni?
Léna: Amennyiben a gyermek motivált, öt nap alatt el tudja sajátítani a vitorlázás alapjait. Megtanulja önállóan felszerelni a hajót, elsajátatja az alapvető vízi tudnivalókat, biztonsági, meteorológiai alapokat. Képes lesz irányítani a vitorlást, tud majd vele manőverezni. Mindegyik tábor egy új kihívás, új kaland, a Katamarán Suli pedig egy egészen új fejezetet nyit a vitorlástáborok között. Már nagyon várom, hogy hogyan tudjuk az eddigi oktatói tapasztalatokat átültetni egytestűekről a többtestű hajókra!

Mik a jövőbeli terveitek a Katamarán Sulival, terveztek bővítést, akár mennyiségben, akár minőségben?
Rozsda: Idén indulunk, így terveink szerények, ám elképzeléseink vannak a jövőre vonatkozóan is. Most csak pár tábort tervezünk, de az elkövetkezendő években az egész nyarat erre szánjuk. Eleinte csak táborokat tartunk, és utánpótlást kutatunk, ám ha tehetséges nebulókra bukkanunk, lépünk is tovább, hiszen nem feledhetjük, a Nacra 17 vegyes párosban olimpiai szám!
Szóval határt inkább a gyermekek lelkesedése és ideje szab – rajtunk nem fog múlni. Ha kell motorossal, ha kell katamaránokkal bővülünk, de aki ebbe beleszimatol egyszer, az nehezen ereszti el a vitorlázás varázslatos világát.

Bővebb információ: www.katamaransuli.hu

(X)