20 induló, 20 célba ért, 19 nevezett. ?! Volt aki letépte a bója horgonyát és nem szólt, volt aki rájött és behozta a bóját.
Az eredménylista ITT letölthető.
Fényképek a galériában.
Kellemes vitorlázó időben indult, aztán napozhatunk, majd ismét jött szél. Volt minden, ami érdekessé izgalmassá, bosszantóvá tesz egy vitorlás versenyt.
20 induló, 20 célba ért, 19 nevezett. ?! Volt aki letépte a bója horgonyát és nem szólt, volt aki rájött és behozta a bóját.
Az eredménylista ITT letölthető.
Fényképek a galériában.
A Siófoki Vízi Sport Kör megírta beszámolóját az idei utolsó közös vitorlázásukról, a Siófoki Évadzáróról.
A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai 2018. június 9-10-én a Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlásfesztiválján újra várják a települési csapatokat, illetve a kilátogató érdeklődőket az idén várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Sófokra, a Balaton nyári fővárosába. Folyamatosan érkeznek a települési nevezések a kétnapos országos seregszemlére, melynek ismét Ördög Nóra lesz az egyik házigazdája. A szervezők a népszerű fesztiválra és települési seregszemlére már csak néhány nevezést tudnak fogadni a bűvös 50-es szám eléréséig!
A „Szakmák éjszakája 2018” rendezvénysorozat hivatalos megnyitójának keretében 2018. április 13-án hivatalosan is bejelentette a Siófoki Szakképzési Centrum és a BAHART vezetője a hajós képzés őszi indulását Siófokon. Első lépcsőben érettségire épülő felnőttképzés keretein belül indul az oktatás, de a cél mindenképp egy hajós technikus szakgimnáziumi osztály indítása Siófokon.
…Vidámak a „tengerészak”! De még mennyire! Szikrázó a reggel és még némi szél is lengedez. A vízügy motorosa is nekiindult, mellévett alakzatban cipelve az Óriást, hogy kihelyezze a hajózási jelzéseket. Nem kell tehát tovább érzéseinkre támaszkodva átcikázni a csövön. Nincs mese, megkezdődött a hajózási szezon.
Az már lassan megszokott, hogy az Adria Cup/ Captains Cup tavaszi versenyén különösen a 100 Tmf feletti hosszúságú éjszakai megmérettetésen kemény idők járnak. Ez volt a harmadik év, amikor tomboló szelekben kell végigmenni ezen a rendkívüli körülményeket produkáló, szigetek közé font navigációs versenyen. Nincs is ebben semmi rendkívüli, hacsak az nem, hogy a hivatalosan 7, 96 Kn testsebességre kalibrált Bavaria 41-es charterhajók a hullámokon megcsúszva többször is 13 csomóval, vagy még a felett is haladtak.
Kint volt a teljes magyar csapat Palma de Mallorcán, azaz hét magyar egység állt rajthoz a szezon első Grand Slam-versenyén, a világ legjobb olimpiai vitorlásai számára kiírt 55. Trofeo Princesa Sofíán. Az éremesélyes rutinos klasszisaink, Érdi Mári és Vadnai Jonatán is indultak az ILCA 6 és ILCA 7 hajóosztályokban, de hiába álltak jó pozícióban, egy komoly megbetegedés sajnos mindkettejük esetében közbeszólt, és vissza kellett lépniük a versenytől, így a szombati éremfutamokban nem lesz magyar vitorlázó. Jobbulást kívánunk Márinak és Joninak!
Véget ért a nemzetközi Optimist osztály egyik legmeghatározóbb tavaszi eseménye, a szlovéniai Portorozban megrendezett Sailing Point Easter Regatta. A verseny kiemelt jelentőséggel bírt a hazai utánpótlás számára, hiszen ez volt a magyar válogatott keret idei második hivatalos válogató versenye. A tét a részvétel a nemzetközi világversenyeken: a magyar ranglista alapján mindössze öt versenyző juthat ki a világbajnokságra, míg az Európa-bajnokságra négy fiú és három lány kvóta szerezhető.
A vitorlázás világa sokak számára elérhetetlennek tűnik, pedig ennek nem így kellene lennie. Legtöbbeknek szeretett sportunk főleg klubokon, családi hagyományokon vagy egy, a családban vásárolt hajón keresztül nyílik meg. A Corvinus Sailing Society (CSS) diákszervezettel az a célunk, hogy egy új belépési lehetőséget adjunk egyetemisták számára.
2026. April 10.
Beszélgetés Új-Zéland, az America's Cup és az egész életen át űzhető vitorlázás körül pörögve.

2026. March 31.
Nem tudhatjuk pontosan mi vár ránk a következő napon, hónapokban vagy akár az előttünk álló évben de azért valamelyest van rálátásunk. Csalá
...2026. April 8.