Címke: yardstick

Újdonságok az előnyszámítási rendszerekben

A Technikai Bizottság (TB) megalakulását követően a 2019-2020-as munkák folytatásaként 2023 őszén fogott hozzá az előnyszámítási rendszerek felülvizsgálatához. A bizottság előnyszámítási csoportja Szeremley László vezetésével a Szüreti Regatta után kijelölt 14 versenyt, amelyek a 2024-es alapvető számítások kiindulását jelentik.

SIKERES VOLT A KÉKSZALAG PORT-BAN MEGTARTOTT ELŐNYSZÁMÍTÁSI FÓRUM

2023. február 11-12-én került megrendezésre a Magyar Vitorlás Szövetség szakmai Előnyszámítási Fóruma a Kékszalag PORTban. Az Előnyszámítási Fórum fő célja volt, hogy az értékelési csoportokban vitorlázók számára bemutassa a Magyarországon használt előnyszámítási rendszereket, az előnyszámok számításának módjait, az előnyszámítási szabályzatokat, azok használatát és bemutassa az MVSZ szakmai bizottságának terveit a következő évekre.

2023. ÉVI HTAB DYS ÉS ORC ELŐNYSZÁMÍTÁSI KONZULTÁCIÓ

2023. február 11-12-én elsősorban azokat a YS-ban vitorlázó versenyzőket várjuk, akik ismereteik alapján segíthetik az MVSZ előnyszámítási rendszerének javítását. Az MVSZ szakmai bizottsága a Nagyhajós bizottság és a Hajózástechnikai-albizottság konzultációt hirdet a fent említett témakörökben.

Tihanykerülő 2022

Visszatekintve rá kellett döbbennem, hogy az idei versenyeken rajtam kívül nem volt férfiember a hajónkban. Ha valaki egy baromfiudvarban keresné a hasonló feladatmegosztást, akkor a kakas szerepet oszthatná rám, de ez csak a kukorékolásig igaz.

Leértékelt hajósok versenye a Kékszalag árnyékában

A Kékszalag mezőnyéből valóban csak az első 200 hajó tekinthető versenyzőnek? A többi csak zarándok? Gyakran elhangzik ez a sommás ítélet. Tényleg csak a mezőny elején vannak a jó vitorlázók és a végén gyengék kullognak? Lássuk mi a valóság!

YS számok vagy zaccból jóslás...

Minden, amit a Yardstick számokról tudni kell!

Utolsónak lenni sem utolsó

A klasszikus bibliai idézet, mely szerint az utolsókból lesznek az elsők semmivel sem vigasztalóbb, mint a balul sikerült főpróbára jövendölt siker. Tény, hogy a Kékszalag főpróbájaként ismert Fehérszalagon a YSIII/1 osztályban utolsók lettünk. Végezhettünk volna még hátrább is, mert a YSIII/2 hajói is előttünk futottak be.

Felhívás szabályzat módosításával kapcsolatos javaslattételre

Kedves Sporttársak! Kérem, hogy MVSZ Elnöksége által 2020.04.17-én jóváhagyott Dinamikus Yardstick előnyszámítási szabályzattal kapcsolatos javaslataitokat 2020. október 15-ig, a mellékelt űrlap hiánytalan kitöltésével tegyétek meg és küldjétek meg e-mailben!

Yardstick - vagy mi ez a szám

Sok kérdés érkezik a Magyar Vitorlás Szövetséghez az új, dinamikus Yardstick szabályzattal kapcsolatban, ami a World Sailing International Empirical Handicap rendszerén alapul. Mivel nem könnyű megérteni a Yardstick számok megállapításának menetét, így az MVSZ folytatja sorozatát: Szeremley László jegyzete kiváló támpontot jelenthet a számokkal kapcsolatban.

YS ELŐNYSZÁMOK: FÓKUSZBAN AZ OBJEKTÍV SZEMPONTOK!

Mivel az előnyszám rendszer nagyon sok vitorlázót érint, így a Magyar Vitorlás Szövetség és a Hajózástechnikai és Nagyhajós bizottság egy szakmai alapokra épülő cikksorozatban próbálja meg érthetővé és elfogadhatóvá tenni a dinamikus YS-számolással kapcsolatos döntések hátterét.

A YS számok frissítésével kezdődik a szezon és a tesztidőszak

Fontos változások történtek a tavasszal elfogadott és jóváhagyott YS számokkal kapcsolatban. Ennek oka, hogy a hajótulajdonosok bejelentései alapján sikerült kijavítani az eddigi hibás típusbesorolásokat, valamint a hiányos, vagy rossz adatokat tartalmazó regisztrációs lapokat.

Részletek az új Yardstick-rendszerről

Ugron Gergely, az MVSz Hajózástechnikai Bizottságának elnöke nyílt levélben ismerteti az új előnyszámítási rendszer lényegi elemeit.

Itt a várva várt új Yardstick-rendszer

Elfogadta a túraversenyekre már idéntől érvényes, számításokon alapuló dinamikus Yardstick előnyszámítási szabályzatot legutóbbi ülésén a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége. A nemzetközi szövetség ajánlásain alapuló, matematikai alapokra helyezett rendszer a korábbinál sokkal átláthatóbbá teszi a nem osztályba sorolt hajók versenyzését.

Új lendület az ORC-nek

A Magyar Vitorlás Szövetség megállapodást kötött az Offshore Racing Congress (ORC) szervezettel, így mostantól még egyszerűbb lesz ORC-ben versenyezni, hisz megvannak a képzett hazai felmérők, egyszerűsödött a regisztráció és elkészült a regisztráció magyar nyelvű oldala is

Minden érdeklődőt érint - május 5-én indul a Yardstick Trophy

Marad az eddigi forgatókönyv: a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) az idén is megrendezi a Yardstick Trophyt, amelynek célja a szabadidős, nagyhajós versenyvitorlázás népszerűsítése. A sorozat május 5-én kezdődik a Tolnay Kálmán Emlékversennyel.

Beszámoló a 2016.05.21-i fonyódi Schuller Kupáról

A Fonyódi Vitorlás Egyesület és a Fonyódi Kormoránok társszervezésében került megrendezésre az idei Schuller Kupa, amely a hagyományos májusi - YS I-III és összevont jolle osztályok részére rendezett – túraversenyen túl magába foglalta a 11m OD osztály

ranglista pályaversenyét is.

Egy hét múlva Flaar Kupa

Négykezes keleti kör és Flaar 18-as túraverseny 2015. szeptember 19.(-20.)

Osztályugrás avagy hová lettél, yardstick számom?

A minap egy kérdést röppentettünk fel és szavazást indítottunk, mert kíváncsiak voltunk, mit gondolnak az emberek, milyen hajó kerülhet ki a Flaar műhelyéből, amely nyílt osztályban, többek között katamaránokkal és liberákkal versenyez majd.