Az első kérdés rögtön a lényegre tért. Jó ez az új rendszer vagy sem. Kicsit tartottunk a válaszoktól, hiszen van egy alapigazság, miszerint „mindig az előző rendszer a legjobb”. Általában idegenkedést és nemtetszést vált ki az új elrendezés, az új design. Hozzá kell szokni, akkor is ha amúgy tényleg jobb. 

Bár sokan tartózkodtak, azért a válaszok megnyugtattak minket. A válaszadók közül többen szavaztak arra, hogy jobb az új oldal, mint arra, hogy nem, és ez jó.

Képkérdés


A mai világban a képeké a főszerep, ennek összetett okai vannak. Kezdhetnénk ott, hogy egy kép „megfejtéséhez” egészen más agyterületeket használunk, mint egy szöveg elolvasásához, ezért mélyebben foglalkozunk vele, viszont éppen ezért jobban is terhelik az agyunkat. Ha innen nézzük, akkor a porthole.hu nyitóoldala esetleg okot adhat a túlterhelésre, hiszen igazán képgazdag lett. Szerencsére itt is pozitív visszacsatolást kaptunk. Szinte egyöntetűen arra szavaztatok, hogy pontosan ennyi képre van szükség.

Reszponzivitás


Itt volt a legnagyobb a szórás, ami nem is csoda, hiszen ez olyan szakszó, amit talán sokan nem ismernek és nem is kell, hogy ismerjék. Mint azt a bevezetőben is írtuk, ez akkor jó, ha észrevétlenül működik. Csak annyit kell belőle látnod, hogy mostantól bármilyen eszközön jól olvasható a porthole.hu.

A szavazás végén lehetőséget adtunk „szabad szavas” válaszok kitöltésére is. Sok észrevételt kaptunk, így ezeket most nem sorolnám fel. Viszont azt megígérhetjük, hogy az itt elküldött tippeket is fel fogjuk használni, amikor a Porthole következő fejlesztéseit tervezzük, illetve amikor a szerkesztési irányelveket finomhangoljuk. Azt például már most megvalósítottuk, hogy lehessen tejet rendelni az oldalról. Mostantól EZEN a linken bármikor rendelhető egy liter finom friss tej!

Köszönjük a sok-sok kitöltést, és ígérjük máskor is kikérjük a véleményedet. Elvégre nem az a fontos, hogy nekünk tetsszen az oldal, hanem hogy Te szívesen olvasd, sőt el is küldd az élményeidet.